Berta Sándor

Svájci segítséggel készül az iWatch

Az amerikai vállalat okosórát akar készíteni és ezért már kapcsolatba is lépett számos svájci szakértővel.

Az Apple számos beszállítóval felvette a kapcsolatot és a Hublot nevű luxusóra-gyártó cég munkatársai is levelet kaptak a tengerentúli társaságtól. Az információkat Jean-Claude Biver, a Hublot elnöke is megerősítette. A 64 éves menedzser elmondta, hogy az amerikai vállalat különböző alkatrészek, így például óraházak iránt érdeklődik és közölte, hogy az Apple megpróbált beszállítóknál megrendeléseket leadni. Ő két olyan vállalkozásról is tud, amelyekkel az amerikai fél felvette a kapcsolatot. Az egyik beszállítót személyesen is ismeri és ő megerősítette a dolgot.

Biver közölte azt is, hogy az Apple szakértőket is toborzott, hogy előmozdítsa saját fejlesztéseit. Az üzletember rámutatott, hogy az amerikai konszern náluk közvetlenül is próbált toborozni és e-maileket írt egyes dolgozóknak. Biver látta is a leveleket, mert az érintett alkalmazottak megmutatták a dokumentumokat neki. Az ajánlattal végül senki sem élt.


Jean-Claude Biver

A megkeresések nem véletlenek, hiszen Svájc az óragyártás egyik fellegvára, a Swatch céghez tartozik például a Brequet, a Blancpain, az Omega, a Longines és a Tissot márka. Biver teljesen megérti az Apple lépését, hiszen nagyon is logikus és érthető lenne egy "Swiss Made" okosóra piacra dobása. A Hublot számára ugyanakkor nem igazán érdekesek az Apple elképzelései és nem is terveznek együttműködést. Ennek oka, hogy az ő óráikat több évtizeden át használják, míg az amerikai társaság termékei már néhány év múlva elavulnak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!