SG.hu·

Valóban Androiddal jön a Nokia X

Valóban Androiddal jön a Nokia X
Egyre biztosabbnak tűnik a Nokia androidos telefonjának bemutatkozása, bár a tulajdonosváltás sem késik.

Több eltérő néven is olvashattunk már a Nokia állítólagos Android alatt futó okostelefonjáról, ennek megjelenése azonban egyre biztosabbnak tűnik. Annál is inkább, mert most egy hivatalosnak tűnő, elsősorban a sajtónak szánt kép szivárgott ki, amelyen már a végleges név is szerepel.

A Nokia X eszerint a korábban megszellőztetett Normandy telefont takarja, ez utóbbi csak a házon belül használt kódnév, nem pedig a kereskedelmi forgalomba szánt elnevezés. Hardveres részletek nem szerepelnek az anyagon, így ezekről tovább folyik a vita, ám a vélemények többé-kevésbé megegyeznek arról, hogy egy 4 hüvelykes kijelzőre számíthatunk, amelyen az Android egy egyedire szabott felületét láthatjuk majd, a Windows Phone, valamint az Asha szoftvert futtató okostelefonokról ismert csempék kíséretében.


Az még nem világos, hogy a hátoldalon egy 5 vagy 3 megapixeles kamera dolgozik majd, mint ahogy az Android pontos verziójával kapcsolatban is eltérő információk látnak napvilágot. Egyesek szerint a legújabb, 4.4-es KitKat változat logikus lépés lenne a gyártó részéről, mások azonban a 4.1 Jelly Bean verziót tartják esélyesebbnek, annál is inkább, mert egy kifejezetten szerény, vékony pénztárcájú vásárlóknak szánt megoldásról van szó - igaz, ez nem tartja vissza az LG-t attól, hogy a most bejelentett L Series III esetében is a 4.4-et alkalmazza.

Nagy kérdés, hogy a Microsoft hogyan viszonyul majd az androidos megoldáshoz. Ezzel kapcsolatban a Nokia most megjegyezte, hogy a felvásárlás lezárása nem késik, erre még az első negyedév vége előtt sor kerül majd, így a telefonos részlegnek alig egy hónapon belül új gazdája lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vol Jin2014. 02. 20.. 11:26||#10
Nofene.

M2 kolléga fellázadt az i-mperialista cég ellen? :-D
© Zombee2014. 02. 20.. 10:53||#9
A "valóban" és az "egyre biztosabbnak tûnik" nem ugyanaz.
© AgentKis2014. 02. 20.. 09:10||#8
"Az még nem világos, hogy a hátoldalon egy 5 vagy 3 megapixeles kamera dolgozik majd" nekem világos, hogy 3as lesz az fix fókusszal. Abból valami mocsoksok lehet raktáron, mert minden vackukba beleteszik, pedig anno a 6303-ban (nem i-s) 3-as autofókuszos volt és jó képeket készített (persze telefon szinten) egy olcsó "tömegtelefon" na ezt hamar kellett "javítani" jött a 6303i a k...asz@r kamerájával, ami azóta is a 40000 alatti nokiák sajátja...
© M22014. 02. 20.. 08:58||#7
"soha nem gondoltam hogy egy kifutó tavalyi androidos topmodel tud iphone fílinget hozni ilyen stabilitás mellett"

Az ios7 meg tudja hozni a régi androidos "fílinget": kidobálnak a programok, néha újraindul, cserébe alap dolgokat nem tud. Ja és még buta is a mai androidhoz képest. Hurrá.
Nekem majdnem ingyen volt az iPhone és fejlesztéshez kell (tehát nem tudok megválni tõle), de nagyon sajnálom azt, aki ezért olyan sok pénzt ad ki.
© tomboy0132014. 02. 19.. 22:35||#6
A launcherhez azért hozzátenném hogy baromira nem adja a másik rendszer élményét. Vagyis nem tudom az iPhone5 Launcher milyen droidon de WP launcherrel már volt dolgom és kb köpedék az egész. Egyáltalán nem hozza a WP feelingjét. Szóval nem ennyire egyszerû azért a dolog. Ha nem hiszed, tegyél a WP Launcheres droid mellé egy Lumia 920-at és kicsit használd egyszerre. Rájössz, hogy nagyon nem ugyanaz a kettõ.
© kanduhr2014. 02. 19.. 18:45||#5
Csúcstelón persze, hogy jól megy az android. Én azért váltottam Nokiára (625), mert ebben az árkategóriában a legtöbb androidos telo lassú, szaggatós, kifagy. Alkalmazások terén persze nem veheti fel a versenyt, de cserébe gyors és nem fagy ki. Sõt, tulajdonképpen a legtöbb app-ra már van alternatíva (legalábbis amit én használok: imdb, goal, idõkép, youtube, otp, shazam és dohánybolt keresõ😄 ) Játékok nem nagyon vannak rá, csak ilyen szirszarok, de amúgy is max pókerezek - az meg van😊
© lmisi2014. 02. 19.. 16:14||#4
Nekem xperia Z és lg tablet g pad 8.3 van.
2 ilyen stabil eszközzel még nem találkoztam. A tab több mint 3 hónapja van meg. lassan 90 napos az uptime-ja, nem lassúlt be semmi. A 3d-s játékok futnak rendesen rajta. A Z egy 4.3 ra való update után gyorsabb lett és talált még az aksiban 30-40% plusz kapacitást. Mindkettõ teljesen gyors. a böngészõk 2 giga ram miatt szélsebesek még több megnyitott lappal is. Sõt a flash-el is elbánnak, alig lassab a tab mint asztali gépem 8 giga rammal cori3-al(Böngészés).

Az igazság az, hogy 4.2 óta baromi stabil eszközöket lehet androiddal kihozni, persze vannak kivételek. 110-150 installált appnál persze kötelezõ a greenify(root kell), de még ilyen app mennyiség mellett is hozzák az elvárt gyorsaságot.

Multkór pont egy volt wp tulajdonos csodálkozott a Z fórumán a Z stabilitásától (pozitívan persze). soha nem gondoltam hogy egy kifutó tavalyi androidos topmodel tud iphone fílinget hozni ilyen stabilitás mellett. Van példa az ellenkezõjére is persze, de emiatt kutyázni a teljes platformot dõreség.
© Athlon642014. 02. 19.. 15:02||#3
Miért ne lenne logikus egy szerény HW-el megáldott telefonra a legújabb Androidot rakni, amikor a 4.4-et pontosan abban a szellemben fejlesztették, hogy egy olcsóbb telefonon is akadásmentes legyen. Tehát épp, hogy a 4.4 kell ezekre a telókra. Amúgy meg ingyenes az OS, tehát csak akarat kérdése.

Ami meg a csempéket és ikonokat illeti. Androidon olyan launchert raksz fel amilyet akarsz. Nekem van a telómon iPhone5 Launcher, Windows8 Launcher, Launcher7, ADW Launcher, Holo Launcher, Ubuntu Mod, Go Launcher HD pluszba a gyári Huawei emotion UI mellett. A Go van alapértelmezetten, a többi meg számomra poén (elfér a háttértáron és csak egy bökés és máris winmobil vagy szifon felület van)
Szóval ha a felület zavaró alapértelmezetten akkor könnyen, hekkelgetés nélkül telepíthetõ az ember számára kedves/kellemes felület.
© tomboy0132014. 02. 19.. 14:22||#2
Itt is csempés lesz a felület... Majd jönnek ide is nemsokára károgni 😄 Na de így legalább már normálisabb kezelõfelületet kap az android is. Azt hittem a szokásos béna androidos ikonokat kapjuk a Nokiától de szerencsére nem. Ilyen formában már az android sem lesz rossz. Mondjuk a gördülékeny kezelésen meg a rendszer stabilitásán van nálam igazán a hangsúly az ugye még kérdéses. Ha eléri a WP szintjét akkor király lesz.
© M22014. 02. 19.. 10:42||#1
Hát ezt már nagyon régen kellett volna! Szurkolok, hogy jó és sikeres legyen.