MTI

Innovációs központot létesít Magyarországon a Huawei

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Huawei Technologies Hungary képviselői szerdán szándéknyilatkozatot írtak alá Pekingben a kínai multinacionális vállalat további magyarországi bővítési terveiről, ennek keretében egy szoftveralkalmazás- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó Innovációs Központ létesítéséről - közölte a Huawei Technologies Hungary Kft..

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos kínai látogatása alatt, a kormányfő jelenlétében írták alá szerdán Pekingben a szándéknyilatkozatot a Huawei további magyarországi fejlesztési terveiről. A megállapodást a Nemzeti Külgazdasági Hivatal képviseletében Berényi János elnök, a Huawei nevében pedig Pin Jün-szung ügyvezető látta el kézjegyével. A Huawei a világ egyik vezető infokommunikációs technológiai beszállítójaként elkötelezte magát a magyar infokommunikációs piac gazdasági és technológiai fejlődése mellett. A kínai cég vállalta gyártókapacitásának további növelését, valamint az SMT, azaz félkész termékek előállításának megkezdését európai ellátó központjának magyarországi egységeiben.

A megállapodás szerint a Huawei szoftveralkalmazással és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó innovációs központot hoz létre Magyarországon. A központ egyebek között az internetalapú televíziózás (IPTV) új területeinek kutatásával foglalkozik majd. Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke a szándéknyilatkozatban hangsúlyozta, hogy hosszú távú partnerkapcsolatra számít a Huawei Technologies Magyarországgal és anyavállalatával, a Huawei Technologies Co. Ltd-vel. A HITA vállalta, hogy a Huawei számára támogatást nyújt a vállalat magyarországi tevékenységének bővüléséhez, és igyekszik segíteni az ehhez biztosítható adókedvezményeket, pénzügyi támogatást és a megfelelő munkaerőhöz való hozzáférést.

A Huawei és a magyar kormány 2013. április 18-án kötött stratégiai együttműködési megállapodást. Ennek keretében a Huawei 2013-ban már 2500-ra növelte foglalkoztatottai számát, raktárterületét pedig 30 ezer négyzetméterre növelte. A Huawei a megállapodás értelmében a magyarországi piacra hozta a kínai rézhuzal- és kábelgyártó Shenzhen Comlink vállalatot, amely 2013 márciusában indította el a termelését Budapesten. A Huawei emellett két magyar egyetem hallgatóinak biztosítja a "Huawei - a holnap innovatív vezetői", 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot.

A kínai székhelyű Huawei Technologies Co. mobil- és telekommunikációs eszközöket, valamint hálózati berendezéseket gyártó vállalat. A multinacionális társaság a világ 50 vezető szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között, így a Föld lakosságának egyharmada tartozik a Huawei közvetlen vagy közvetett fogyasztói közé. A 150 országban 150 ezer alkalmazottat foglalkoztató technológiai konszern 2013-ben 39,5 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, amelynek 11 százalékát kutatás-fejlesztésre fordította. A Huawei Technologies Hungary 2005-től működik Magyarországon budapesti központtal. A vállalat Pécsett és Komáromban egész Európát Huawei-termékekkel ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon az európai régiót kiszolgáló logisztikai központot üzemeltet (Huawei Europe Logistic Center).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!