MTI

Jogvédők feljelentették a német kormányt adatátadás miatt

Jogvédő szervezetek feljelentették a német kormányt, amiért szerintük összejátszott a jogsértő eljárással adatokat gyűjtő amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA).

Az információs szabadságért küzdő Chaos Computer Club, az Emberi Jogok Nemzetközi Ligája (ILHR) és a Digitalcourage nevű egyesület a kabinet tagjai mellett a szövetségi és tartományi hírszerző szolgálatok vezetőit is feljelentette. Hétfői közleményük szerint ügyészségi nyomozást kell indítani a kormány és a szolgálatok ellen, és ennek során tanúként kell kihallgatni Edward Snowdent, az NSA titkos adatgyűjtő programjait leleplező dokumentumok kiszivárogtatóját.

Angela Merkel kancellár mobiltelefonjának megfigyelése nyilvánvalóan nem a terrorizmus elleni védekezés része - emelték ki a szervezetek, hozzátéve, hogy más állampolgárok kommunikációjának megfigyelése bűncselekményre utaló gyanú nélkül ugyanúgy jogellenes, mint Merkel után kémkedni. A kormányzat pedig a német szolgálatok és az NSA együttműködése, a hírszerző szervezetek közti adatcsere révén részt vett ebben a jogsértő tevékenységben, amiért felelnie kell - írták közleményükben.

A jogvédők szorgalmazzák, hogy minél több magánszemély csatlakozzon a feljelentéshez. Közölték, hogy partnereik Franciaországban és Belgiumban is hasonló feljelentést tesznek, amennyiben pedig ezt elutasítják, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!