Berta Sándor

51 országban érhetők el az Apple interaktív tankönyvei

A kaliforniai cég további országokra terjesztette ki különböző oktatást segítő programjait.

Az iBooks Textbooks immár Brazíliában, Olaszországban és Japánban is elérhető. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók összesen 51 államban használhatják az Apple interaktív tankönyveit, amelyek kifejezetten az iPad táblagépekhez készültek és amelyek animációkat, digitális képeket és videókat is tartalmaznak. A társaság közölte, hogy a kiadóknak, a tanároknak és az oktatási szolgáltatóknak köszönhetően eddig közel 25 000 mű jelent meg a platformra. A projekt támogatói között olyan neves kiadók vannak, mint a Cambridge University Press és az Oxford University Press, valamint a Hodder Education. Ezzel sikerült lefedniük az amerikai középiskolai tantervek és a brit General Certificate of Secondary Education 100 százalékát.


Az iTunes U Course Manager nevű webes eszköz is sikeres, aminek segítségével a tanárok és egyetemi docensek különböző kurzusokat indíthatnak az osztályaikban, illetve az iTunes U alkalmazás segítségével megoszthatják előadásaikat másokkal. Ez a projekt már 70 országban érhető el, többek között Oroszországban, Thaiföldön és Malajziában. A diákok a feladataikat az iPad készülékeiken készíthetik el és küldhetik el. Lehetőségük van személyes jegyzetek készítésére és egyetlen kattintással csatlakozhatnak az egyes kurzusokhoz.

"Az iPad készülékeken elérhető tartalmak és eszközök új lehetőségeket kínálnak a tanároknak arra, hogy a tanulást annyira személyre szabottá tegyék, mint korábban soha. Alig tudjuk kivárni, hogy a tanárok még több államban felvegyék a tantervbe az interaktív tankönyveket, az alkalmazásokat és a bonyolult digitális tartalmakat" - jelentette ki Eddy Cue, az Apple alelnöke, nyilvánvalóan arra számítva, hogy ez a cég táblagép eladásait is megtámogatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!