MTI

Amerika nem fogja lehallgatni a baráti kormányok vezetőit

Barack Obama amerikai elnök a jelfelderítés (rádió, elektronikus és egyéb műszaki eszközökkel végzett hírszerzés) gyakorlatának átalakításáról mondott beszédében ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem fogják lehallgatni a baráti kormányok vezetőit.

"Egyértelművé tettem a hírszerző szolgálatok számára, hogy - hacsak ennek nincsen kényszerítő nemzetbiztonsági oka - nem fogjuk megfigyelni közeli barátaink és szövetségeseink állam- és kormányfőinek kommunikációját" - hangoztatta az elnök az igazságügyi minisztériumban tartott beszédében. Arra utasította nemzetbiztonsági tanácsadó csapatát és a hírszerző szerveket, hogy külföldi partnereikkel mélyítsék el az együttműködést a bizalom helyreállítása érdekében. "Hadd legyek világos: hírszerző ügynökségeink világszerte folytatni fogják az információgyűjtést a kormányok - nem az egyszerű állampolgárok - szándékaival kapcsolatban, ugyanúgy, ahogy azt minden más ország hírszerző szolgálatai teszik" - hangsúlyozta Obama.

"Nem fogunk bocsánatot kérni pusztán azért, ha a mi hírszerzésünk esetleg jobb. De az olyan állam- és kormányfőknek, akikkel szoros együttműködést folytatunk, és akiknek az együttműködésétől függünk, biztosnak kell érezniük magukat afelől, hogy valós partneri minőségükben nem fenyegetjük őket. A változások, amelyeket elrendeltem, ezt a célt szolgálják" - mondta. "Közeli barátaink és szövetségeseink vezetői megérdemlik, hogy tudják: ha meg akarom tudni, hogy mit gondolnak, akkor fel fogom emelni a telefont, hogy felhívjam őket, nem pedig a megfigyelőkhöz fordulok majd" - mondta. Beszédében Obama azonban elsősorban az amerikaiakat igyekezett megnyugtatni arról, hogy az Egyesült Államok hírszerzése mérlegelni fogja a magánélet sérthetetlenségével kapcsolatos aggályokat az adatgyűjtés során, amelyet a Moszkvába szökött amerikai informatikus, Edward Snowden leplezett le.


Az elnök kijelentette, hogy az általa megismert tények alapján az amerikai hírszerzésnek nem volt célja a törvénysértés vagy az amerikaiak polgárok szabadságjogainak megsértése. Mint mondta, a hírszerző szervek, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) is, következetesen betartják a hétköznapi emberek magánéletének sérthetetlenségére vonatkozó előírásokat. Az elnök nem kívánt találgatásokba bocsátkozni - az általa név szerint említett - Snowden tetteiről vagy indítékairól, de rámutatott, hogy az is több évbe telik majd, amíg teljes mértékben sikerül majd felfogni, milyen károkat okozott a kiszivárogtatás. Hangsúlyozta, hogy az ország védelme részben azoktól függ, akikre rábízták az államtitkokat.

Obama elrendelte, hogy kezdődjön meg az átmenet a tömeges adatgyűjtés jelenlegi gyakorlatától egy olyan mechanizmus felé, amely anélkül is fenntartja majd az Egyesült Államok jelenlegi hírszerzési képességét, hogy a metaadatokat a kormányzatnak kellene tárolni. Az elnök ugyanakkor - az általa felállított szakbizottság ajánlása ellenére - nem kezdeményezte, hogy a metaadatokat egy harmadik fél tárolja. Az elnök a hírszerzési programok átláthatóságát célzó reformok keretében felhatalmazást kért a kongresszustól egy nem kormányzati szószólói testület felállítására, amely a jelentősebb terrorgyanús esetekkel kapcsolatban hallathatná hangját a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) előtt.


Bal szélen az FBI igazgatója, James B. Comey, mellette a CIA igazgatója, John Brennan, a hírszerzés vezetője, James R. Clapper Jr. és a nemzetvédelem vezetője, Jeh Johnson

Közölte, hogy megnöveli a hírszerzés feletti kormányzati ellenőrzést, a rendkívüli helyzetek kivételével a FISC engedélyhez köti a szakszolgálatoknak a metaadatokhoz történő hozzáférését és előírja a hírszerzési prioritások évenkénti felülvizsgálatát. A kommunikációs cégek ezentúl több információt oszthatnak meg a nyilvánossággal a feléjük irányuló kormányzati adatkérelmekkel kapcsolatban. Obama hangsúlyozta, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok a metaadatokat kizárólag terrorelhárításra, az amerikai és a szövetséges erők megvédelmezésére és a szervezett bűnözés elleni harc céljaira használhatják fel. "A lényeg az, hogy az emberek szerte a világon - függetlenül a nemzetiségüktől - tudják, hogy az Egyesült Államok nem kémkedik az olyan egyszerű emberek ellen, akik nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságunkra, és a magánéletük sérthetetlenségével kapcsolatos aggályaikat figyelembe vesszük. Ez a külföldi vezetőkre is igaz" - mondta Barack Obama.

Az Európai Bizottság üdvözölte az amerikai elnök bejelentéseit az Egyesült Államok hírszerzési tevékenységének felülvizsgálatáról, különösen azt, hogy hajlandóságot mutat arra, hogy nekilásson eloszlatni a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett tömeges adatgyűjtéssel kapcsolatos aggodalmakat - közölte Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője. Az EU úgy ítéli meg, hogy az amerikai elnök ezzel fontos lépést tett afelé, hogy újra felépítse a megfigyelési botrány miatt megrendült bizalmat. Az amerikai elnök által bejelentett intézkedéseket a bizottság úgy értékeli, hogy az Egyesült Államok meghallotta az EU jogos aggodalmait, a témában folytatott intenzív transzatlanti párbeszéd pedig kezd eredményre vezetni.


Bal szélen az NSA igazgatója, Keith Alexander tábornok, középen a szabályozás kidolgozója, Eric H. Holder Jr legfőbb ügyész/igazságügyi miniszter, balra tőle a helyettese, James Cole, jobbra pedig a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke, Patrick Leahy szenátor

Külön üdvözli a bizottság, hogy az amerikai elnök elkötelezte magát: nem amerikai állampolgárokra is kiterjesztenek olyan garanciákat, amelyek eddig csak az amerikaiak jogait garantálták nemzetbiztonsági célú adatgyűjtés esetén. Mindazonáltal a szóvivő hozzátette: fel fogják tárni, hogy ez a gyakorlatban mit is jelent majd pontosan. "Az elnök bejelentései az uniós aggályokat rendező, jelentős folyamat kezdetét jelentik, és várjuk, hogy az Egyesült Államok további lépéseket is tegyen ezen a téren" - áll Ahrenkilde Hansen közleményében.

A bizottság szóvivője tudatta: Brüsszel folytatja a párbeszédet Washingtonnal, mert egyes kérdések továbbra is nyitottak és ezeket részletekbe menően rendezni kell. A szóvivő az úgynevezett biztonságos kikötő egyezmény felülvizsgálatát említette. Ez az egyezmény lehetővé teszi amerikai vállalatok számára, hogy hozzáférjenek európaiak adataihoz, amennyiben vállalják, hogy betartják az uniós adatvédelmi előírásokat, ám kiderült, ez koránt sincs minden esetben így. Brüsszel emellett abban is bízik, hogy mihamarabb tető alá lehet hozni egy olyan adatvédelmi keretegyezményt az Egyesült Államokkal, amely kikényszeríthető módon szavatolja az unió állampolgárainak jogait.


A bizottság alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős tagja, Viviane Reding a Twitteren üdvözölte Barack Obama bejelentéseit, örömét fejezte ki, hogy nem amerikai polgárok is kaphatnak olyan biztosítékokat, amelyek megvédik őket a kémkedéstől, egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bizalom visszaállításának útját az Európai Bizottság jelölte ki. "Egyetértek Barack Obamával: a jövőben még több munkára lesz szükség" - írta a luxemburgi politikus, aki nagyon várja, hogy a szavakat tettek, a kötelezettségvállalást tényleges törvényalkotási lépések kövessék.


Julian Assange szakállat növesztett

"Barack Obama amerikai elnök semmit sem tett volna Edward Snowden informatikus és más, előtte megszólaló közérdekű bejelentők leleplezései nélkül" - jelentette ki a CNN-nek nyilatkozva Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója. Assange úgy fogalmazott, kínos lehet egy államfő számára, hogy 45 percig így beszéljen és közben szinte semmit sem mondjon. A 42 éves ausztrál aktivista, aki 2012 júniusában Ecuador londoni nagykövetségére menekült, hogy elkerülje az Egyesült Államoknak történő kiadatást, úgy vélekedett, hogy az Obama által meghirdetett reformok meglehetősen gyengék, egyszerűen a kongresszusra és felügyelő bizottságokra hárították át a teendőket. Assange azt is kifogásolta, hogy a változások nem hoznak majd nagyobb nyilvánosságot a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság munkájába.

"Sok hazugságot hallottunk Obamától ebben a beszédben" - állította. Julian Assange kijelentette, hogy noha az Egyesült Államokban jelentések szerint leállították az ellene folyó nyomozást, egy virginiai szövetségi ügyész továbbra is szorgalmazza felelősségre vonását. A WikiLeaks alapítójának szövetségesei egyébként segítséget nyújtottak Snowdennek, amikor tavaly Moszkvába szökött. A WikiLeaks azáltal vált világszerte közismertté, hogy leközölt több mint 700 ezer titkos amerikai katonai és kormányzati iratot, amelyet egy Irakban szolgáló amerikai katona, Bradley Manning szolgáltatott ki a számára. Manningot tavaly augusztusban 35 évre ítélte a katonai bíróság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #8
    Persze hogy nem fogjak, ahogy eddig se tettek.
  • Sajátvéleményem #7
    És a "mezei" állampolgárokat?
  • ManoNegra #6
    Azt tudjuk, hogy Angliának nincsenek barátai, csak érdekei. Amerika más elveket vallana?
  • M0RN1NGST4R #5
    @ richard45
    lófszt, dehogy lövi. öngyilkos lesz.
  • richard45 #4
    Haha jó vicc. Kár, hogy a kutya sem hisz már ennek a fazonnak. De hogy is tudna hinni bárki is egy bábnak, mindenki tudja, hogy egy bábnak nincsenek önálló gondolatai csak parancsai amit vagy teljesít vagy ellenkező esetben agyon lövi egy "magányos" merénylő.
  • vegicsek #3
    "Nem fogunk bocsánatot kérni pusztán azért, ha a mi hírszerzésünk esetleg jobb."

    Aha, ez kb. olyan mint, hogy hát nem volt szép lebombázni és megszállni titeket, de nem fogunk bocsánatot kérni pusztán azért, ha a mi hadseregünk jobb.
  • cylonflatus #2
    Ahogy nézem ezeket a képeket, ahogy ott ülnek ezek egymás mellett... csupa jó szándékú ember...

    Más. Kedves sg! A híreket nem itt olvasom, max ránézek a főoldalra -mint most is- a fórum olvasása előtt. Ezért azt kérném Tőletek, hogy legalább ahhoz ne nyúljatok, ha már -nyilván minden jó szándékotok ellenére- jobbá nem sikerül tenni a hírportált. Mert ez az új dizájn, ez nem csak szokatlan, ez borzasztó. Nem kötekedésből, no offense, maradtam tisztelettel!
  • Tetsuo #1
    Ki nem sz@rja le a vezetőket, Merkelt?! Cionista szabadkőműves mind.
    Engem ne figyeljen meg a sátánfattya! ;-)