SG.hu

Rezsifogyasztás fogadó rendszert fejlesztett a Nextent

A Nextent Informatika Zrt. által kifejlesztett intelligens rendszer segítségével a közüzemi szolgáltatók teljesen automatizálhatják a mérőóra-állás bejelentéseket.

A fejlesztés során egy több tízezer ügyféllel rendelkező közmű vállalattal közösen tesztelték a rendszert, azon belül is elsősorban a beszédfelismerő modul hatékonyságát. A telefonon keresztül működő beszédvezérelt kommunikációs rendszer kifejlesztésével a Nextent fejlesztőmérnökei egyszerűvé és bármely napszakban lehetővé tették a közüzemi fogyasztási adatok bejelentését és fogadását. A kiadott közlemény szerint a mesterséges intelligencián alapuló automatizált közüzemi adatokat fogadó rendszer fejlesztése lezárult és túl van az első tesztüzemen.

A közműszolgáltatóval közösen végzett tesztek során szerzett tapasztalatok alapján az uniós fejlesztési projekt során a számértelmezést végző modulokat a fejlesztők jelentősen továbbfejlesztették. A továbbfejlesztés eredményeként mára már nem csak az előre tervezett kettes csoportosításban diktált számokat ismeri fel a rendszer, hanem a tetszőleges tagolású számdiktálás is elérhetővé vált az új rendszerrel.

A magyar mérnökök által kifejlesztett beszédfelismerő modul fogadja és dolgozza fel a fogyasztó által bediktált adatokat, majd ellenőrzi annak helyességét, és végül rögzíti az adatokat. A technológia emberierőforrás-takarékos, gyors és pontos munkavégzést tesz lehetővé. Külön előnye, hogy párhuzamosan, több csatornán képes fogadni és rögzíteni a fogyasztói mérőóra-állásra vonatkozó bejelentéseket. A közel két éves fejlesztőmunka során létrejött rendszer minden további nélkül integrálható a felhasználó komplex IT-rendszereibe, hogy a rendszer által generált adatok az üzleti folyamatok szerves részévé válhassanak.

A rendszer rugalmas alkalmazhatóságának köszönhetően számos más területen is használható a kifejlesztett technológia. Az automata beszédfelismerő és adatrögzítő technológia minden olyan szolgáltató számára érdekes lehet, amely az ügyfelei adataival folyamatos információhoz kell jusson. A kifejlesztett technológia jól felhasználható nagyobb automata rendszerek részeként, ill. könnyen adaptálható más területekre is, ahol számok és kifejezések felismerése szükséges. A fejlesztés 2012 elején indult és 2013. december végén sikeres tesztüzemmel zárult.

A kutatás-fejlesztési projekt a cég miskolci térségben található innovációs központjában valósul meg, az Európai Unió 90 720 000 forinttal támogatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!