Berta Sándor

Változásokat hozhat az új német adatvédelmi biztos

Andrea Voßhoff, a CDU politikusa lehet Peter Schaar adatvédelmi biztos utódja. A váltás nem csupán adminisztratív jellegű, hiszen a jelölt néhány kérdésben teljesen más álláspontot képvisel, mint elődje.

Andrea Voßhoff jelölése azért érdekes, mert olyan helyzetet teremthet Németországban, mint amikor a kecskére bízzák a káposztát. A politikus ugyanis egyértelműen támogatja például a távközlési adattárolást. Az Abgeordnetenwatch.de oldalon fellelhető információk alapján a távközlési adattárolásról szóló 2007-es törvény és a BKA-ról szóló 2008-as jogszabály elfogadását egyaránt támogatta, továbbá kiállt 2009-ben az internetblokádok bevezetése mellett.

A politikus véleménye az elmúlt években nem változott - ez derült ki egy az idei parlamenti választásokra készített egyik anyagból, amelyben hangsúlyozta: a telekommunikációs adatok tárolásakor azért van szükség minimális megőrzési idő meghatározására, mert így biztosítható, hogy a megszerzett információkat kizárólag a súlyos bűncselekmények felderítésére vagy az esetleges vészhelyzetek elhárítására használják fel. Voßhoff ugyanakkor kiállt a személyes kommunikációs adatok védelme mellett is.

A hír kapcsán Katharina Nocun, a Német Kalózpárt korábbi politikai kérdésekért felelős ügyvezetője a Twitteren azt írta: "Voßhoff adatvédelmi biztosként egy komédia, sőt, már majdnem szatíra." Jan Philipp Albrecht, a Zöldek európai parlamenti képviselője pedig így reagált tweetjében: "Amennyiben Voßhoff lesz az adatvédelemért és az információszabadságért felelős biztos, akkor ez egyenlő azzal, mintha ezt a posztot megszüntetnék!"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!