Gyurkity Péter

A ZTE újra csatlakozik a Windows Phone táborhoz

A kínai gyártó ugyan korábban elhagyta a területet, most azonban ismét ilyen készülékeket dobna piacra, mégpedig nem sokkal a Nokia telefonos részlegének felvásárlását követően.

Azt már jó ideje tudtuk, hogy a Nokia telefonos részlege 2014 első negyedévében gazdát cserél, ezt követően pedig a Microsoft folytatja majd a platform alá megjelenő okostelefonok kifejlesztését. Néhány ugyan attól tartottak, hogy ez elriasztja majd a többi partnert, ám a jelek szerint a ZTE lát még fantáziát a szoftverben. A kínai cég alelnöke a Financial Times-nak adott interjúban jelezte, hogy jövőre saját okostelefont dobnak majd piacra Windows Phone operációs rendszerrel, erre pedig nem sokkal a Nokia részlegének tulajdonosváltását követően kerülne sor. Korábban ugyan voltak fenntartásaik a rendszerrel kapcsolatban, ám a Microsoft illetékesei meggyőzték őket arról, hogy nem egyedül tervezik folytatni a munkát, számos különböző iparági partner együttműködésére számítanak ezen a téren, így erre alapozva már nagyobb kedvet éreztek az újbóli csatlakozáshoz.

Érdemes megjegyezni, hogy a ZTE korábban már jelen volt ezen a területen, hiszen a Windows Phone 7 megjelenését követően több saját megoldást is piacra dobtak. Ezek között volt megtalálható a Tania és az Orbit névre keresztelt okostelefon, ezt követően azonban kivonultak a szegmensből. Tavaly ilyenkor felmerült, hogy egy 5,9 hüvelykes phablet változatot mutatnának be a WP8-cal megspékelve, ám ebből végül nem lett semmi.

A Nokia részvényesei időközben megszavazták a telefonos részleg eladását, a szavazók 99 százaléka voksolt igennel, így a Microsoft a korábbi híreknek megfelelően 5,44 milliárd eurós áron szerzi meg azt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!