Berta Sándor

Adócsalás miatt nyomoznak az Apple ellen Olaszországban

Az olasz adóhatóság eljárást indított a kaliforniai konszern ellen, mert az a gyanú alapján két esztendőben sem fizetett adót az európai uniós tagországban. Egymilliárd eurót köszönhetnek írországi cégük közbeiktatásának.

A Reuters olasz igazságügyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Apple összesen több mint egymilliárd eurót titkolt el az adóhivatal elől. Az összeg 2010-ben 206 millió eurót, 2011-ben pedig további 853 millió eurót tett ki. A Reuters ezzel megerősítette a L'Espresso olasz lap korábbi cikkét. A módszer ugyanaz, amit az Apple és a többi IT-óriás(Google, Amazon) máshol is alkalmaz: a nyereségeket egy Írországban bejegyzett leányvállalaton (Apple Sales International - ASI) keresztül könyvelik el, azért, hogy így minimalizálják az adott államban, ezúttal Olaszországban fizetendő adót. "Az Apple minden egyes dollár és euró adót megfizet és világszerte folyamatosan vizsgálják a kormányok" - idézett a Reuters az Apple egyik közleményéből. Az olasz hatóságok a 2007-es, a 2008-as és a 2009-es évet is megvizsgálták, de azoknál nem találtak egy törvénysértést vagy mulasztást sem. "Biztosak vagyunk abban, hogy a megismételt ellenőrzés hasonló eredményre jut majd" - tette hozzá a tengerentúli társaság.

Olaszországban a társasági adó 31 százalékos, míg Írországban mindössze 2 százalék. Az Apple ezzel a módszerrel tavaly 40 milliárd dollár adó megfizetését takarította meg. Az olasz adóhivatal a gazdasági válságra úgy reagált, hogy megszigorította az ellenőrzéseket. Júniusban Domenico Dolce és Stefano Gabbana divattervezőket adócsalás miatt 20 hónap börtönbüntetésre ítélték, aminek a végrehajtását azonban felfüggesztették, de több százmillió eurós pénzbüntetést is kaptak. Az Amerikai Egyesült Államok Tőzsdefelügyelete (SEC) négy hónapon át tartó vizsgálata után azt állapította meg, hogy az Apple nem sértette meg a jelenleg hatályos amerikai adózási jogszabályokat és ezért nem is vonják felelősségre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #5
    Az első :))
  • mousee #4
    Nyilván ez a megoldás, tiltsunk be mindent. Téged miért bánt hogy lehet kapni xy cég termékét? Tíccsukbe mer szar. Ha nem akarod, nem adsz érte pénzt, nem veszed meg, de ne korlátozd más jogát ahhoz, hogy ő mire költi a saját pénzét.
    Vágják meg, üssék addig amíg rendesen nem adózik, be nem tartja az összes törvényt oszt jóccakát.
  • Vol Jin #3
    Ha Olaszországban adnak el valamit, akkor az olaszoknál is kellene adózni utána. Ha nem tévedek, a netes kereskedelem fellendítésére az eu-ban van egy olyan szabály, hogy a több országban értékesítő cég, a székhelyén fizet adót. Tehát, ha itt üzemelne egy gumipitypang értékesítő vállalkozás, és neten rendelnek tőle a végfelhasználók, akkor csak kiszállítattja, és nem kell foglalkoznia, hogy a vásárló országában hogyan kell adózni, mert itt nálunk befizeti azt, amit kell.

    Nem hiszem, hogy itt erről lenne szó. Vagy ha igen, akkor az inkább a törvények kijátszása.
  • caius marius #2
    Úgyám! :D
  • Armagedown #1
    Én betiltanám a termékeik forgalmazási jogát Európában , az lenne az igazi megoldás egy ilyen senkiházi cég ellen