Gyurkity Péter

Nagyobb, hajlított kijelzőt kapna a következő iPhone

Friss hírek szerint az Apple követné a Samsung és az LG példáját, a jövőre megjelenő iPhone okostelefon ennek köszönhetően pedig egy nagyobb, hajlított kijelzővel jelenne meg.

Viszonylag megbízható forrásból szereztünk újabb információmorzsákat az Apple okostelefonos terveit illetően, hiszen ezúttal maga a Bloomberg számolt be arról, hogy az Apple is hajlított kijelzőn dolgozik. A cég a forma mellett az érintőképernyő méretén is változtatna, mindkét esetben a főbb riválisok nyomába eredve.

Dacára annak, hogy az új iPhone páros alig néhány héttel ezelőtt mutatkozott be, máris megindultak a találgatások a következő generáció várható újításait illetően. A friss hírben most arról olvashatunk, hogy az Apple a tavalyi és az idei 4 hüvelykes példányokat 2014 során egy nagyobb kijelzővel ellátott, egészen pontosan 4,7 és 5,5 hüvelykes változattal váltaná le, ezek pedig nemcsak a méret, de a kialakítás terén is megújulást hoznának magukkal. A forrás szerint az új kijelzők a szélek mentén lefelé hajlanak majd, aminek pontos értelmezése még nem egészen világos, egyelőre tehát csak annyit tudunk, hogy a hajlítás jelen lesz az új példányokon.

A másik fontos előrelépés a tapintás érzékelése terén valósulhat meg, itt a cég szakemberei szeretnének megbízható módon különbséget tenni az egyes érintések határozottsága között, és a tapintás erejére támaszkodva különböző funkciókat rendelni azokhoz. A munkálatok már most zajlanak, a forrás szerint azonban ez a funkció még nem lesz jelen a jövőre megjelenő készülékeken, erre tehát még várnunk kell - az sem ártana, ha az Apple hivatalosan is megerősítené az erre irányuló erőfeszítések megindulását.

A jelenlegi generáció egyelőre jól teljesít, a negyedik pénzügyi negyedévben csaknem 34 millió iPhone telefont adtak el, míg egy évvel korábban 27 milliónál állt meg a számláló.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #18
    hát mondjuk, valószínű, hogy még mindig egy 3210-es gombos szarral pötyögnél, ha nem lett volna a szifon, vagy mobájlwindózon cerkával bohóckodnál vmi buta pda-n nagyon max.Sosem kellene szifon, de amit elismerek az az, hogy jól összehozta a multitouch-ot az op rendszerrel..ebből kitudtak fejlődni szépen a kezelhető tapicskolós kicsi/nagyobb tepsifonok.
    A jelenre visszatérve, baromságnak tartom a hajlított kijelzőt, és a 4.3"-tól nagyobb méretet.AKinek az nem elég, vegyen még egy tabletet, sokkal kényelmesebb 7-10 coll mint 5 collon majomkodni.
  • Kurfürst #17
    Agyfaszt kapok ezektől a minden alapot nélkülöző "elemzői" találgatásoktól. Eddig kb. egyik se jött be. Holgrafikus vetítós ájfón, a telefon széléig terjeszkedő képernyő, 6 collos ájfón stb.
  • MsUser #16
    És az Apple übereli majd a lekerekített kokca formával, ami nem gurul el mindig, ezért jobb!!!
  • MsUser #15
    Mokor lesz gömb telefon?....húú de várom.... nagyon hasznos lesz és végtelen
  • M2 #14
    Nálam annyira nem parasztvakítás, hogy nélküle egyszerűen nem lenne lezárva a telefonom...
    app vásárláskor meg még jobb (ugyanis ott eddig mindig be kellett pötyögni)!

    Már csak azt várom, hogy valahogy működjön több helyen is: paypal vagy moneybookers belépés stb.
  • Dynamic #13
    Használat közben azért kitűnik, hogy nem akkora parasztvakítás. Lényegesen kényelmesebb feloldani a zárat vagy vásárolni úgy, hogy az ujjam amúgy is home gombon van, minthogy mindig jelkóddot bepötyögve belépni, meg vásárláskor jelszót írogatni. Hibátlanul, pöcre működik, bármilyen pozícióban van az ujjam. Tudom, mert használom.
  • Sequoyah #12
    A domborút már megcsinálta a nokia (since N9)...
  • TomecK #11
    Az ujjlenyomat-olvasó talán az eddig valaha látott legnagyobb parasztvakítás, kb. mint laptopon, se több se kevesebb.

    iPad, iPhone tényleg nagyon jó termékek voltak, csak úgy érzem megállt apple hajtani a piacot. Én szerettem őket, mert tényleg sokat tettek a fejlődésért, a verseny által. Csak szeretném, ha továbbra is kőkeményen folyna az apple vs. samsung harc, mivel nekem felhasználónak az a legjobb. Úgy látom, hogy a 2 nagy lufi amit kitaláltak anno már leenged, és nincs senki aki másikat fújjon fel.
  • lokutus #10
    Ez meg nem egy kiforrott technikának mondható :S
  • Dynamic #9
    TomecK, caius marius:
    "Kullog az alma a Samsung után hajjajj mi jöhet még?"
    "Apple, mindig egy lépéssel lemaradva :)"
    Azért csinál most is mindenki (többek között a következő Samsung fog ezekkel kijönni) az 5S mintájára ujjlenyomat érzékelőt, meg 64 bites procit.

    caius:
    Idézet a cikkből: "A jelenlegi generáció egyelőre jól teljesít, a negyedik pénzügyi negyedévben csaknem 34 millió iPhone telefont adtak el"
    LOL. Ez aztán a kurva nagy kullogás :D

    Egyébként meg nem is értem ezt az ostoba elvárást. Ti tulajdonképpen azon siránkoztok/röhögtök, hogy nem mindent az Apple talál ki. Amikor kijött az iPhone és az iPad, akkor nem volt konkurenciája, nem volt nehéz innovatívnak tűnni. Most hogy mindegyik telefongyártó felzárkózott, a többiek sem fognak ölbe tett kézzel ülni, nyilván két iPhone között ők is kitalálnak valamit, aztán ha piacképesnek tűnik, akkor átveszi az ötletet a többi gyártó is.