MTI

Közép-európai országok a számítógépes bűnözés ellen

Magyarország továbbra is elkötelezett a számítógépes bűnözés valamennyi formája elleni küzdelem és a számítógépes biztonság megteremtése iránt - mutatott rá Pintér Sándor belügyminiszter az úgynevezett Salzburgi Fórum Bukarestben rendezett miniszteri értekezletén.

A közép-európai országok 2000-ben osztrák kezdeményezésre alakították meg a Salzburgi Fórum nevű belbiztonsági partnerséget. A bukaresti tanácskozáson Pintér Sándor kifejtette: a regionális együttműködés fontos eredménye az utóbbi évben kidolgozott közös stratégia és számos intézményi reform, amely hatékonyabb kormányközi együttműködést tesz lehetővé a számítógépes biztonság megteremtése érdekében. Hozzátette: előrelépés történt a büntetőjog területén is, módosult a szabályozás a jogsértő tartalmak blokkolása és eltávolítása kapcsán is. A Salzburgi Fórum soros elnökségét ebben a félévben Románia látja el.

Az Európai Tanács 2009-ben fogadta el a Stockholmi Programot, amely a 2009 és 2014 közötti időtartamra határozza meg a bel- és igazságügyi szakpolitikai irányvonalakat az Unióban. A program végének közeledtével megkezdődik az új stratégiai dokumentum előkészítése, amit a Salzburg Fórumba tömörült belügyminiszterek kiemelt feladatuknak tekintenek. A tanácskozáson a nyugat-balkáni országok és a Moldovai Köztársaság képviselőinek jelenlétében a miniszterek megvitatták az illegális bevándorlással kapcsolatos súlyosbodó trendeket és a közös cselekvés lehetőségeit. A következő találkozót 2014 első félévében Szlovákia rendezi meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!