SG.hu

E-kártyát kapnak Libanonban a szíriai menekültek

A szíriai krízissel kapcsolatos kiterjedt humanitárius tevékenysége részeként az Egyesült Nemzetek Világélelmezési Programja (World Food Programme [WFP]) innovatív elektronikusutalvány-programot indított el Libanonban, amely szíriai menekültek ezreit juttatja élelemhez, és ugyanakkor a helyi gazdaság fejlődését is segíti.

A kezdeményezés az év végére eredményeként már mintegy 800.000 menekült fogja használni ezeket az elektronikus kártyákat - avagy "e-kártyákat" - a programban részt vevő libanoni üzletekben. Libanonon kívül a WFP hasonló e-kártyaprogramot indít szíriai menekültek részére Jordániában is, ahol a jövő évben is folytatódó program első, 2013 végéig tartó szakaszában 300.000 menekült kap elektronikus kártyát. "Az új e-kártyák lehetővé teszik a szíriai menekültek számára, hogy olyan élelmiszert vegyenek, amilyet akarnak, akkor, amikor akarnak" - magyarázta Elisabeth Rasmusson, a WFP Partnerségi és kormányzati szolgáltatások osztályának ügyvezető igazgatóhelyettese.

A szeptemberben a dél-libanoni Nabatiyeh városban próbaként bevezetett, mintegy 2.000 szíriai háztartást (körülbelül 10.000 főt) érintő e-kártyaprogramot fokozatosan terjesztik majd ki a következő néhány hét során az ország többi részére. Az e-kártya felváltja az eddig használt papír utalványokat. A családoknak kiadott kártyákra havonta személyenként 27 USA dollárt töltenek fel, amelyet a kártyatulajdonosok különféle cikkek megvásárlására költhetnek a programban részt vevő helyi üzletekben. Így lehetővé válik, hogy olyan élelmiszereket vásároljanak, amelyek megfelelnek a szükségleteiknek, ideértve a friss termékeket is, amelyek általában nem szerepelnek a hagyományos élelmiszersegély-csomagokban.


"Ez valódi "terülj asztalkám" a szíriai menekültek számára, akik hihetetlen megpróbáltatásokon mentek keresztül sok-sok hónapon át" - mondta Muhannad Hadi, a WFP Vészhelyzeti egységének szíriai krízisért felelős koordinátora. "Az e-kártyák ugyanakkor üzleti forgalmat eredményeznek a helyi kereskedők számára, és a WFP működését is idő- és költséghatékonyabbá teszik, azaz a bevezetésükkel mindenki nyer." "A WFP támogatása céljából egy olyan megoldást dolgoztunk ki, amely egyrészt cégünk fizetések és technológia terén birtokolt szakértelmén alapul, másrészt azokon a mélyreható ismereteken, amelyek a WFP birtokában vannak a menekültek legégetőbb szükségleteiről" - nyilatkozta a MasterCard Levantei piacokért felelős igazgatója, Basel El Tell. "Nagyon jó látni, hogy az e-kártyák valóban pozitív hatást gyakorolnak a menekültek életére, ahogyan a kezdeményezés egyre nagyobb körre terjed ki a régióban."

Az e-kártyák tükrözik a WFP-nek azt az általános erőfeszítését, hogy az élelmiszerszállítmányok helyett egyre inkább utalványokat és egyéb olyan modern segélyezési megoldásokat alkalmazzon, amelyek hatékonyabbak, és szélesebb körben fejtenek ki pozitív hatást. 2013-ban ez idáig a szíriai menekültek számára indított utalványprogramokon keresztül a WFP megközelítőleg 192 millió USA dollárt 'injektált' a libanoni, jordániai, törökországi, iraki és egyiptomi gazdaságba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!