SG.hu

Nem egyeztek bele a gyanúsítottak a nyomkövető használatába

A rendőrség szombat délelőtt tette közzé, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja. Fogolyszökés miatt indult eljárás a 26 éves Rostás Henrik és az 51 éves Rostás Elemér ellen.

A Fővárosi Törvényszék előtt R. Elemér és társai ellen folyamatban lévő ügyben a bíróság az eljárásjogi szabályoknak megfelelően járt el, akkor amikor megállapította a vádlottak előzetes letartóztatásának megszűnését, tekintettel arra, hogy eltelt az előzetes letartóztatás jogalkotó által törvényben maximalizált időtartama. A bíróság ezt követően a vádlottakkal szemben a soron következő legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el, és házi őrizetbe helyezte őket annak érdekében, hogy mihamarabb eredményesen befejezhető legyen a bizonyítási eljárás. A bíróság a házi őrizet elrendelésekor még nem alkalmazhatta automatikusan a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközt, mert az akkor hatályos jogszabály még a vádlott hozzájárulásától tette függővé az eszköz használatát. Ehhez két, a jelenleg szökésben lévő terhelt nem járult hozzá - írja a Fővárosi Törvényszék közleménye.

A 2013. szeptember 1-jétől hatályos jogszabály- módosítást követően már nincs szükség az eszköz alkalmazásához a terhelt hozzájárulására, abban az esetben, ha a házi őrizetet azért rendelte el a bíróság, mert a terhelt előzetes letartóztatása a törvényben maximalizált időtartam lejártát követően szűnik meg. A terheltek mozgását nyomon követő technikai eszköz utólagos alkalmazására pedig nem érkezett indítvány. A Fővárosi Törvényszék hangsúlyozza, a házi őrizet végrehajtását és annak ellenőrzését a jogalkotó a rendőrség feladataként határozza meg. A rendőrség a házi őrizet előírásai megtartásának ellenőrzését folyamatos rendőri ellenőrzéssel látja el, ha a házi őrizetben lévő terhelten a mozgását nyomon követő technikai eszköz nincs, illetve, ha ellenőrzése járőr útján, valamint eseti ellenőrzéssel nem biztosítható. A vádlottak szökése egyébként a tárgyalások tervezett ütemét nem befolyásolja, ugyanis lehetőség van a vádlottak távollétében is lefolytatni az eljárást és ítéletet hozni, amennyiben ezt az ügyészség indítványozza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kokenybt #1
    Vicc ez az egész ország.Ítéletet lehet hozni a távollétében. Nem számít hány gyilkos sétál az utcán,egyszer majd csak meglesznek,gondolják?Vagy esetleg majd önként jelentkeznek,hogy jaj bocs elfelejtettünk visszajönni,de ez ugye enyhítő körülmény testvír.