Szekeres Viktor

Idén folytatódik az elmúlt évek legjobb magyar tévésorozata

Nem hittük volna, hogy mostanság lehet jó magyar tévésorozatot készíteni, de tavaly és tavalyelőtt is sikerült nagyot durrantania az HBO-nak. És idén?

Láttad a Társas játékot?
  • Igen, végignéztem.
  • Elkezdtem, de abbahagytam.
  • Nem.
Teljesen szubjektív dolog azt eldönteni, hogy melyik volt a legjobb magyar tévésorozat az elmúlt években, de az szinte biztos, hogy a legtöbb szavazat az HBO-s Társas játékra, illetve Terápiára érkezne, a komédiák kedvelőinek pedig az M1-es Munkaügyek jöhet be. Mindezt azért lehet ilyen magabiztossággal kijelenteni, mert itthon nagyon kevés, klasszikus formátumú tévésorozat készül és a Hacktion, a Casino vagy Az átok már közel sem ért el olyan mértékű pozitív visszajelzést, mint a fentiek.


Miközben a szappanoperák, illetve a konstruált reality-k virágoznak, a tévésorozatoknak nincs nagyon helye a hazai tévés piacon, s ha nem lenne az HBO vagy a közszolgálati tévé, akár kihaltnak is nyilváníthatnánk a műfajt. Szerencsére idén is lesz mit néznünk, hiszen az HBO már elkezdte forgatni a kritikai és közönségsikert is elérő Társas játék második szezonját. Ennek az lesz a különlegessége, hogy míg az első évad az izraeli verzió feldolgozása volt, addig az új széria már saját "agyszülemény" lesz, hiszen odakint nem folytatták a történetet. (A szkriptek Vészits Andrea irányítása alatt készültek el.)

Az HBO közleménye szerint a sorozat folytatása még eseménydúsabbnak és látványosabbnak ígérkezik, mint az első évad. Stílusában merészebb, vidámabb, de ugyanakkor helyenként sokkal megindítóbb is lesz. A főváros - az első évadhoz hasonlóan - nem csupán helyszíne, de fontos szereplője a történetnek. A csatorna ekképp jellemzi az új szezont: "szívvidító budapesti mese szerelemről, szeretetről, féltékenységről és egyéb halálosan komoly bolondságokról."

Láttad a Terápiát?
  • Igen, végignéztem.
  • Elkezdtem, de abbahagytam.
  • Nem.
Aki nem látta volna a 2011-ben 13 résszel debütáló Társas játékot, annak érdemes tudnia, hogy Herendi Gábor és Fonyó Gergely közös rendezésében született. A történet középpontjában 5 főszereplő és 3 történet állt: Léna és Dávid, Judit és Iván, valamint Gabi (nem) hétköznapi problémákkal tarkított életébe nyerhettünk bepillantást. Az epizódok során olyan színészek szerepeltek, mint Básti Juli, Pokorny Lia, Martinovics Dorina, Kovács Patrícia, Balsai Mónika, Réti Adrienn, Tornyi Ildikó, Rudolf Péter, Gálffi László, Thuróczy Szabolcs, Simon Kornél vagy Gazsó György.


A Társas játék második évadának forgatása előreláthatóan 3 hónapot vesz igénybe. Az első évadban megismert színészek mellett közönség-kedvenc sztárok és fiatal tehetségek egyaránt szerepelnek a következő 13 részben. Az első nyolc epizódot az Herendi Gábor vezényli, a többit pedig a számtalan reklámfilmmel és két nagyjátékfilmmel már bizonyító filmes, Fazakas Péter.

Ősszel tehát folytatódik a Társas játék a 2. szezonnal (a premier pontos időpontja még nem ismert), és ha minden jól megy 2014-ben láthatjuk a Terápia folytatását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atisz #2
    Hát pedig az Átok jobb volt szerintem. Tudom, hogy gáz bevallani, mert az a köztv-n ment és nem az HBO-n, de mégis :)
  • endrev #1
    Tényleg nem rossz, sokkal jobb mint egy Barátok közt stb. :) Vagy mint egy Terézanyu.

    De még mindig a korlátolt magyar dramaturgiai fantázia... Még egy Newsroom is többről szól, pedig az egy híradós stáb élete. Dorinába beleszerettem, de így sem tudtam végignézni az első részt. Azért csak így tovább, örülök, hogy mégis azért előrelépett a magyar filmgyártás. Ha ötlet kell, szóljatok!