Szekeres Viktor

Hátborzongatóan pocsék a Die Hard 5?

Sejteni lehetett, hogy az új Die Hard nem lesz minőségileg a topon, de hogy a sokak által kritizált negyedik részt is ennyivel alulmúlta, az meglepetésnek számít.

Megnézed a Die Hard 5-öt?
  • Igen. Moziban.
  • Terveztem, de így inkább passzolom.
  • Eleve nem moziban nézősnek terveztem.
  • Nem, mert nem érdekel.
Ha a rendező személyét (John Moore...) és az előzetes pletykákat vesszük figyelembe, melyek a produkciós nehézségekről szóltak, akkor cseppet sem tűnik meglepőnek az, hogy igencsak fagyos a fogadtatása a Die Hard-sorozat ötödik, Budapesten forgatott epizódjának. A Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) jelenleg 82 kritikával szerepel a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon és bizony ezen véleményeknek csak elenyészően kis aránya, 13%-a lett eddig pozitív. Persze a 14/87-es arány nemsokára változni fog valamilyen irányba, hiszen még nagyjából 70-100 hivatalos vélemény be fog érkezni, az azonban már biztos, hogy az ítészek nagy része szerint gyenge lett a film.

És ezúttal még a "hülye kritikusok"-kártya kijátszása sem lenne korrekt, hiszen ezek a kritikusok a 2007-es negyedik részt még lazán kihozták 81%-os tetszési indexre, ami számunkra is igencsak meglepő, mert Len Wiseman sem tekinthető a rendezőmágusnak. Arról nem is beszélve, hogy a hazai sajtótermékekben megjelent kritikák (Index, Origó, MaNcs - még a legnagyobb filmes blogok is, AeonFlux, Hollywood Hírügynökség, Geekz, Filmbuzi) is szinte egyöntetűen kutyázzák a filmet, melyről persze saját maga számára hiteles véleményt mindenki csak akkor tud alkotni, ha rá szán 90 percet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #14
    A 3. rész szerintem a legkirályabb, utána jön az 1. A 2. se volt rossz, de a 4. szerintem már nagyon gyenge volt. Ezt még nem láttam, de a kritikák után szerintem csak egy letöltés lesz belőle.
  • jawarider2 #13
    "Hátborzongatóan pocsék a Die Hard 5?"

    Igen. Összecsapott fos az egész. Alig van benne pár helyszín, kevés az akció, nem pofázik bele a rádióba ( mint eddigi részekben), kevés a "nyomozói" ötlet stb. A mindent megúszó karakter egyáltalán nem jött át. Ehhez képest a 4. rész istenes.
  • AZUL #12
    mondom tetszett nekem is, eddig mind, de az igazi diehard feeling az szeriontem a zárt légtérben, vagy zárt helyen zúzunk... de ötletes, jó forgatókönyvvel rendelkezett a 3. rész is. nekem eddig: 1, 2, 3, 4... akármennyire is hihetetlen... :D szóval ha ezt a sort követi az új epizód, akkor bizony számomra az lesz a leggyengébb... :(
  • AZTA #11
    Hát pedig sok embernek (köztük nekem is) a 3. a kedvenc. Utána kicsit lemaradva az első, majd a második, és jóval lemaradva jön a 4. :)
  • AZUL #10
    én még nem láttam, bár tetszeni tetszett a 3 is meg a négy is, de az igazi az első kettő volt. nem tudom hol olvastam, s ki mondta, de nagyon ején találta a szöget, hoyg a 3. résztől kezdve elvesztette a varázsát a film azáltal, hoyg nem az egy légtérben, vagy egy helyhez kötendően játszódik...
  • scagnetti #9
    " Filmbuzi) is szinte egyöntetűen kutyázzák a filmet"
    Tegnapi Filmbuzi idézet:


    Die Hard – Drágább, mint az életed – bár az eddig látott kritikák nem éltetik, de akkor is, Bruce, McClane. Még ma írok, tartsátok addig benn, bár valszeg szinkronos lesz most.

    Hol volt ebben "kutyázás"? Még csak meg sem nézték a filmet. Legalább nézz utána Vikike mielőtt valótlant írsz.


  • GaborT28 #8
    Remélem még lesz 4-5 része .....
  • MartonRoby #7
    Moziban láthattam a filmet szerdán premier előtt a Don Pepe akciójában, de hiába az ingyen jegy, így is sokba került, mert rabolta az időmet.
    Önmaga paródiájává vált. Például McLane száguldozik a rosszfiúk után egy lopott járgánnyal közben meg folyamatosan viccesnek szánt beszólásokat nyomat. De azt rajta kívül senki sem hallja. Én elhiszem, hogy ezt például meg lehet csinálni jól is, de itt nem sikerült.
    Azt sem tudja, hogy miért üldözi a rosszfiúkat, mit vétettek, de azért simán kinyírja őket. Nem kell neki motiváció ahhoz, hogy öljön...
    Az olyan sztorik sosem jók, ahol a sok véletlennek köszönhetően történnek úgy a dolgok ahogyan. A negyedik résznél még figyeltek arra, hogy oka legyen a történéseknek, itt azonban ez valahogy kimaradt. McLean pont ott van ahol kell, pont akkor amikor kell, pont azt látja amit kell, pont azokkal az emberekkel találkozik akikkel kell, és mindez TELJESEN a véletlen műve...
    Na meg a teljesen nem odaillő káromkodások. A negyedik rész ugye 12-es karikával ment, és nem volt benne semmi trágárkodás. Itt meg lépten nyomon elsütnek egy "basszameg"-et. Olyan érzése van az embernek tőle, hogy ha már egyszer nagyobb korhatárral csinálják a filmet, akkor ki is akarják használni, és csak ezért teszik bele.

    Miután megnéztem azon gondolkoztam, hogy tényleg a film volt-e ennyire szar, vagy csak túl nagyok voltak az elvárásaim?! Valószínűleg ha nem Die Hard lett volna a címe, akkor jobban élveztem volna, viszont hamarabb el is felejteném ezt a filmet. Akkor kapott volna egy 5/10-et, de így csak 3/10.
  • iopi #6
    Amennyire lehetett letornásztam az elvárásaimat, de hát mégis csak egy Die Hard filmről van szó, akkor is, ha ez már sorban az ötödik. Mezei akciófilmként nagyjából megközelíti a közepes szintet, de Die Hard filmként vállalhatatlan. Mozizásaim során 2 jelentő csalódás\arculcsapás marad meg bennem „gyerekkori traumaként „. Ezek a Mindörökké Batman és a Terminátor 3 című filmekhez köthetőek. Gondolom egyértelmű a párhuzam. Ma ez sajnos megismétlődött.

    Ebből a részből sajnos hiányzik minden, amiért a korábbiakat (még a 4.-et is) szeretni lehetett. A rendezés és forgatókönyv katasztrófa. A kamera folyton remeg, mozgásban van. A Bourne filmekre gondolva szinte már David Lean jut eszembe. A stábból valakinek nagyon bejöhetett a kamerán a zoom funkció, mert ebben azt hiszem világrekordot döntött a film. Bruce Lee teljes életművében nem volt szerintem ennyi oda-vissza zoomolás. A korábbi Die Hard filmek receptjeiről való hozzávalók 90%-ban hiányoznak. Willis mellékszereplő lett. Ha jól rémlik, bunyóba egyáltalán nem keveredik. Karizmatikus rosszfiúk és akciók hiányoznak,ahogy a rosszfiúnak\rosszlányoknak szánt élcelődések is. Nincs érezhető terrorhelyzet, nincs feszültség. Hiányoznak a McClane útját segítő\gátló rendőrök\mellékszereplők. Die Hard filmnek pofátlanul kevés a 97 perc, a végeredmény látva pedig túlságosan sok is.

    Hogy valami jót is mondjak. Die Hard 5. részének elkészülte arra mindenképpen jó, hogy az olyan folytatásokat, mint a Die Hard 4.0 vagy Indiana Jones 4. kalandja jobban megbecsüljük, s legalább 1 értékkel feljebb húzzuk az anno rájuk adott korábbi osztályzatainkat.

    10/3
  • Gulyu84 #5
    A film sztorija gyenge, nem veszi komolyan magát, az apa fia szinászi játék pocsék, de mindezekkel együtt a film kúrvajó, megvan a die hard feeling, pazar akció jelenetek, sokkal jobb mint a 4. rész volt, megéri moziban megnézni