Szekeres Viktor

Megvan A hobbit második részének magyar címe

A hobbit-trilógiát idehaza forgalmazó Fórum Hungary illetékesei kitalálták, hogy mi legyen a jövőre bemutatásra kerülő The Hobbit: The Desolation of Smaug magyar címe.

Nemrég derült ki, hogy Peter Jackson miképp a könyv formájában nagyon vastag Gyűrűk ura-trilógiából, úgy a meglehetősen vékony A hobbitból (és némi függelékből) is három filmet fog forgatni. A bejelentés előtt az első rész A hobbit: Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey) címen futott, a második pedig A hobbit: Egyszer oda, aztán vissza (The Hobbit: There and Back Again) volt. Azonban utóbbi most már a harmadik rész címe, míg a közbeékelt középső filmet Peter Jacksonék The Hobbit: The Desolation of Smaugnak nevezték el.

Az AeonFlux-blog A hobbit-filmeket forgalmazó Fórum Hungary-től megtudta, hogy a második epizód magyar címe a hobbit: Smaug pusztasága lesz. Ennek hazai bemutatójára a tervek szerint a világpremierrel egy időben, 2013. december 12-én fog sor kerülni. A harmadik rész jelen állás szerint 2014. június 18-ától lesz látható Amerikában, ami azt is jelenti, hogy itthon 17-i premierre számíthatunk, de ez persze még nincs megerősítve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WoodrowWilson #5
    Azért ne feledjük, hogy ott van még a lotr függeléke is, mindenesetre egyelőre én is szkeptikus vagyok a három filmmel kapcsolatban. De nemsokára véleményt is tudok róla mondani.
  • Csiki1991 #4
    Az a baj, hogy én olvastam a könyvet... Két 1,5órás filmnek tudtam volna maximum elképzelni... sőt még az is sok lenne... Bár azért esélyt biztosan kap...
  • cateran #3
    Hype + bevetel 3x...ennyi:D Ugyan nem lattam a Hobbitot, igy velemenyt sem igazan tudok formalni rola, de hajlok arra, hogy kibebaszott vontatott lehet, ahogy par kritikus irta. Hobbit=!LotR es ugyaolyan hosszusagu filmeket csinalni mind2bol valahogy nem koser. Bar, ha ossze-vissza valtoztattak ebben is mindent, mint a LotR-ban......
  • cstommy #2
    3 vastag könyv = 3 film
    1 közepesen vastag könyv = 3 film
    Hol van itt a logika?
  • brueni #1
    ennyire túlkomplikálni....
    hobbit 2.
    oszt kész...
    :-)