SG.hu·

Jól sikerült az Alkonyat 5. része?

A kritikusok eléggé lehúzták az eddigi Alkonyat-epizódokat, a rajongók persze imádják őket. De lehet, hogy az ötödik részre végre a készítők is összekapták magukat?

Hiába aratott nagy anyagi sikert az Alkonyat-széria a mozikban, a filmek nem sikerültek túl jól, a kritikusok sem voltak oda a végeredménytől. A történet ugyan nem keltett túl nagy meglepetést, egy tipikus sztori volt, amivel nincs is sok gond, azonban az első rész botrányos megvalósítása (bővebben erről itt) rányomta a bélyegét a széria további epizódjaira is. Az újságírói vélemények alapján (ezeket a RottenTomatoes nevű oldal összegzi) az első rész még így is 49%-os értékelést kapott, vagyis ugyanannyi volt a negatív kritika, mint a pozitív. A folytatást jelent Újhold azonban már csak 28%-osat, míg a harmadik Napfogyatkozás ismét 49%-osat.


Miután a Hajnalhasadás első részének megítélése ismét megzuhant (csak 25%), így nem sokan bíztak abban, hogy a Hajnalhasadás második része képes lesz kiköszörülni a csorbát. És lehet, hogy erre nem is került sor, azonban a hír írásakor 23 pozitív és 5 negatív kritikával a film még 82%-on áll, ami kiemelkedő érték egy Alkonyat-film mellett. De természetesen ahogy érkeznek be folyamatosan a kritikák, ez az érték változhat, s valószínűleg csökkenni is fog, viszont egy ideig legalább gondolhatjuk azt, hogy a fináléra összekapták magukat a készítők.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gauge2012. 11. 19.. 09:45||#20
Ez egy unalmas fos volt. Eladludtam rajtam. Teljesen felesleges volt szétszedni kétfilmre a könyvet. Egy filmbõl kellett volna egy ütös-pörgös filmet alkotni.

Hál' istennek vége ennek a szenvedésnek.
© Zombee2012. 11. 18.. 11:10||#19
A Skyfall 256 bejegyzett kritika után még mindig 92%-on áll, szemben azzal, hogy az Alkonyat már most 51-en.
Persze ennek ellenére ez is sok pénzt szed majd össze, sok millió légy nem tévedhet.
© 1Obi12012. 11. 17.. 20:17||#18
Valóban tévedsz. A RT nem azt nézi, hogy az xy kritikus 40%-ot adott rá, az yx meg 60%-ot, és akkor 50% az átlag, hanem azt hogy az xy negatívan értékelte, az yx pozitívan, tehát 50% az átlag.
Teljesen helytálló a cikk.
© Etinger2012. 11. 17.. 12:44||#17
A bugyirózsaszín színvilágára gondolsz? Fotósként inkább nézd meg a Skyfallt. Na az tényleg gyönyörûen fényképezett.
© svhs2012. 11. 16.. 18:12||#16
Kérlek a kettõt ne hasonlítsd össze.
© WoodrowWilson2012. 11. 16.. 14:52||#15
Még mindig nem néztél utána a Rotten Tomatoes értékelési módszerének. Ez eléggé arra a vadászra emlékeztet a medvés viccben.
© Tinman2012. 11. 16.. 14:44||#14
Elolvastad a cikket?
Jártál az említett oldalon?

Akkor meg mirõl beszélsz?
© kalapos012012. 11. 16.. 10:26||#13
Persze, hogy nem.
-1
© Zombee2012. 11. 16.. 10:02||#12
Eszerint a kritikák 55%-a volt pozitív. Az nem annyira jó.
© Whysper2012. 11. 15.. 22:54||#11
Nem hiszem el ,hogy érted megnéztem az elsõ részét esküszöm fotós ként nagyon jók a színek ,de ennyi volta film értékelhetõ része és ebbõl csinálnak 5 részt? Hatodik részbe mik lesznek varázslók? game of thrones ezerszer értelmesebb ennél!