SG.hu·

Effektparádé az Alkonyat 5 új előzetesében

Erre a napra vártak már egy ideje az Alkonyat-rajongók, hiszen ma megérkezett sokak kedvenc vámpíros filmjének legújabb előzetese, mely azonban hosszával, illetve rövidségével csalódást okozhat.

A tegnapi 10 másodperces minielőzetest követően ma megérkezett az Alkonyat: Hajnalhasadás, 2. rész (The Twilight Saga: Breaking Dawn Part 2) új trailere is, bár ez még mindig messze van a teljességtől, hiszen alig több mint egy perces és inkább a látványra, valamint a trükkökre helyezi a hangsúlyt. Kár, hogy azok a trükkök a jelen látványfilmjeihez lépest nem feltétlenül néznek ki annyira ütősen, mint amilyennek vélhetően szánták őket.


Ennek többek között az is az oka, hogy a több mint 100 milliós költségvetés nagy része a színészek, valamint a készítők fizetésére ment el, hiszen többségük mindössze 4 epizódra szerződött le 2008-ban, az ötödikre új szerződéseket kellett kötni. Persze ettől a trükközéstől eltekintve is megérne egy misét az Alkonyat-filmek egyre növekvő költségvetése, főleg annak fényében, hogy látványban minimális pluszt kapunk csak. (Az első epizód gyártása még csak 37 millió dollár volt, a folytatásé mér 50 millió, a harmadik részé 68 millió, míg a tavalyi Hajnalhasadás 1. rész mér 110 millió dollárba került.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gabeone2012. 06. 21.. 13:57||#3
Unatkozó nyugdíjas volturik, mindenbe beleszólnak. Mindent jobban tudnak és van idejük elmondani..
-1
© Meridian2012. 06. 21.. 02:29||#2
talán valami igazi izgalom is lesz benen? eddig nem nagyon volt... meg a vámpír misztikum megcsúfolása volt.
© TVelvet2012. 06. 21.. 00:41||#1
wait for it .... WAIT FOR IT ....


...

Sh!t