Szekeres Viktor

Posztapokaliptikus Noé-mozifilm hat karú angyalokkal - itt az első kép

Meglehetősen nagyszabású film lesz a Darren Aronofsky-féle Noé. A nagy kérdés, hogy a kisköltségvetésű filmjeivel brillírozó rendező tud-e bánni a 100 milliós költségvetéssel?

Darren Aronofsky Twitterén tette közzé új filmjéhez, a Noéhoz (Noah) készülő hatalmas díszletet ábrázoló fényképet. A projekt már régóta volt a rendező vágya, s mint Christopher Nolan az Eredettel, úgy most Aronofsky is megkapta a lehetőséget (és a 130 millió dolláros költségvetést), hogy elkészíthesse. Persze, akárcsak Nolan esetében ehhez az is kellett, hogy a rendező makulátlan filmográfiája mellett (Pí, Rekviem egy álomért, A forrás, A pankrátor, Fekete hattyú) legutóbbi, cseppet sem kommersz filmjével 330 milliós bevételt érjen el világszerte, ami a 13 milliós költségvetéshez képest jókora summa.


A Noét 2014. március 28-án fogják bemutatni Amerikában, s ennek megfelelően egyelőre még a szereplőgárda sem teljes, de azt már lehet tudni, hogy a címszereplőt Russell Crowe fogja alakítani, s mellette olyan színészek tűnnek fel, mint Jennifer Connelly, Saoirse Ronan, Douglas Booth, Logan Lerman, Emma Watson és Ray Winstone, akikhez a héten Anthony Hopkins is csatlakozott, aki Matuzsálemet játszhatja majd.


Egy valamiről viszont keveset szóltak eddig a hírek, mégpedig arról, hogy mennyire értelmezi át a rendező a bibliai történetet, hiszen a HitFix egy újságírója olvasta már a forgatókönyvet, s említést tesz a benne fontos szerepet játszó angyalokról, a 3 méter magas, hat karú Figyelőkről. Mindez azt jelentheti, hogy a film erősen támaszkodhat Aronosfky hasonló című képregényére, mely egy kietlen, már-már posztapokaliptikus környezetet jelenít meg. (A képregényből tovább képekkel a movies.com szolgál.)

Klikk ide! Klikk ide!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!