Szekeres Viktor

Charlie Sheen új sorozata rekordot döntött, de a nézők utálták

Múlt héten bemutatták Charlie Sheen új, Adam Sandler-film alapján készült tévésorozatát, de a fogadtatása meglehetősen ellentmondásos volt.

Megnézed az Anger Management első részét?
  • Már láttam is.
  • Naná! És eredeti nyelven.
  • Csak, ha jó kritikákat olvasok róla.
  • Esetleg szinkronnal.
  • Ilyet én nem nézek.
A Charlie Sheen körül tavaly történt eseményeket szinte mindenki ismeri, akit érdekelnek a tévésorozatokkal vagy Hollywooddal kapcsolatos hírek, de még a bulvárrajongók is. A színész szó szerint kirúgatta magát a Két pasi meg egy kicsi című sorozatából, ezzel lemondva epizódonkénti majd másfél millió dolláros fizetéséről, ami a 8. évadra nézve 12 millió, a 9. és 10. évadra pedig nagyjából 70 millió dollárról való lemondást jelentett részéről. Sőt, a színész így még a következő évadok 50 milliós nagyságrendű juttatását sem kapta meg, amit sorozatának utójátszási jogaival szerzett volna.


Persze Sheen nem panaszkodhatott, hiszen 8 évad alatt nagyon megszedte magát, és az említett utójátszási jogok az általa játszott évadokra is vonatkoznak, így mindenképp több mint 100 milliós plusszal hagyta ott sorozatát. S tette mindezt azért, hogy némi látványos leépülést követően szeptemberben kiválasszon egy új szkriptet, aminek elvállalta a főszerepét. A forgatókönyv a Ki nevel a végén? (Anger Management) című Adam Sandler - Jack Nicholson-film alapján készült, és egy olyan pszichiáterről szólt, aki haragkezelési gondokkal küszködő páciensekkel dolgozik csoportos foglalkozások keretében, de ő maga is kénytelen pszichiáterhez járni, hasonló okokból. (A sorozatot licitálást követően végül az FX csatorna vette meg.)

Sheen természetesen a főszereplőt, a Charlie névre hallgató orvost alakítja, a komédia további szereplői között pedig megtalálható a volt feleség, Charlie tinilánya, a szomszéd, valamint az új, érzelemmentes szexuális kapcsolatban fenntartott barátnő, aki egyben a pszichiátere is. És persze, hogy legyen olyan is, aki a poénokat szállítja, Sheen karakterének páciensei is fontos szerepet játszanak az epizódokban, egy saját csoport, valamint egy börtön csoport tagjai. (A színészek között is találunk ismert neveket, például Selma Blair vagy Shawnee Smith van ott a főszereplők között, de az első epizódban Brian Austin Green is vendégszerepelt.)


Az Anger Management dupla epizóddal mutatkozott be múlt héten, s az első részt 5,5 millióan, a folytatást pedig 5,7 millióan nézték végig. Mindez minden idők legnagyobb komédia nézettségének számít kábelcsatornákon, sőt, az FX-nek is csúcsot jelentett, hiszen ilyen erős sorozatpremiert még sosem produkált a csatorna. S ha mindez nem lett volna elég, az Anger Management a csütörtöki nap legnézettebb sorozata volt, még az országos adók szériáit is lepipálta. (Összehasonlításképp, a Két pasi meg egy kicsi Sheennel 12 millió, Sheen nélkül tavaly 15 millió nézőt érdekelt.)

Azonban mindenki tudja, hogy a puding próbája az evés, s a premier nézettségére alapozva a csatorna természetesen nem rendelte be azonnal a következő szezont, hiszen e héten derült csak ki, hogy hány nézőnek volt elég a premiert megnéznie ahhoz, hogy eldöntse, ő nem kér a sorozatból. Nos, a csütörtöki nézettségi adatok meglehetősen nagy zuhanást jeleznek, a 3. részt 3,4 millióan látták, vagyis a nézők 40%-nak nem jött be Sheen új próbálkozása, s ki tudja, hogy jövő hétre mennyien maradnak. Azonban még ez a nézettség is magasan a csatornaátlag fölött van, így vélhetően az Anger Management berendelésében az adatok mindössze a jobb feltételek kiharcolásában fog szerepet játszani. (Ráadásul a közvetett előnyök közé tartozik az is, hogy a komédia sikere más FX-szériák nézettségét is megnövelte, ráadásul a csatorna több alkalommal is ismételheti a sorozatot, amivel újabb időpontok nézettsége emelkedhet.)


Sheen jó arc?
  • Az egyik legjobb.
  • Inkább ciki figura.
  • Nincs róla véleményem.
Mivel az FX csak kábelcsatorna, s nem országos lefedettségű, mint a Két pasi meg egy kicsinek otthont adó CBS, így természetesen az Anger Management költségvetése természetesen töredéke Sheen előző szériájának, aminek büdzséje az egyik legdrágább sorozattá teszi, nagyjából a Trónok harcával egyenértékűvé. S persze Sheen is jóval kevesebb pénzt kap a főszerepért, azonban a sorozat olyan modellel kerül a képernyőre, mely jó pénzt hozhat, ha sikeres, hiszen az első évad 10 epizódját a szerződés alapján 90 újabb rész követheti. Ez pedig nem csak évekig tartaná képernyőn az Anger Managementet, hanem másik csatornának is eladhatóvá tenné, amely újabb hatalmas bevételforrást jelenthet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Old PS Fanboy #2
    Eddig fasza!
  • AZTA #1
    Kicsit olyan mintha a két pasi legjobb dolgait szerették volna egybegyurni 1 karakternek. Gondolok itt az exfeleség+gyerekre, és mellé az ottani Charlie-ból is maradt meg. :D