Szekeres Viktor

Akár hatféle Hobbit-verzió közül választhatunk a moziban

Sokan úgy nézik meg a 3D-s filmeket is, ahogy azokat a közelben lévő mozi vetíti, de olykor élhetünk a választási lehetőséggel. A Hobbit esetében egyenesen hatféle verzió közül választhatunk.

Itthon december 13-án mutatják be A hobbit: Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey) című Tolkien-adaptációt, mely mindössze az első része lesz a népszerű író által írt Hobbit adaptációjának, hiszen 2013. év végén érkezik a folytatás, a The Hobbit: There and Back Again. Az elvárások hatalmasak, hiszen a Gyűrűk ura három része hatalmas sikerrel futott a mozikban, míg az első epizód 872 millió dollár bevételt hozott világszerte, addig a harmadik rész, A király visszatér már 1,119 milliárdot.

Te hogy néznéd meg a Hobbitot?
  • 24 FPS 2D
  • 24 FPS 3D
  • 24 FPS IMAX 3D
  • 48 FPS 2D
  • 48 FPS 3D
  • 48 FPS IMAX 3D.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Peter Jackson nemcsak 3D-ben forgatja filmjét, hanem 48 FPS-ben, amit az elővetítések során sokan meglehetősen kétkedve fogadtak. Jackson a kétkedőknek azt mondta, hogy mivel új élményről van szó, ez nem meglepő, de az újdonság érzete nem hat ki a film egészére, nagyjából 10 percbe telik míg megszokja az ember. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a szerencsés nézők a mozik felszereltségétől függően akár hatféle verzió közül is választhatnak, hogy melyiket kívánják megnézni, ezek sorban: 24 FPS 2D, 24 FPS 3D, 24 FPS IMAX 3D, 48 FPS 2D, 48 FPS 3D, 48 FPS IMAX 3D.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #9
    Jó, de a TV-nél a 100HZ az parasztvakítás, attól még 25FPS (50 félkép) lesz az adás vagy a DVD film. Viszont a moziban a 24 képkockát 2x láttad, tehát valójában ha a TV-s trükközést nézzük, akkor 48 frame volt, így meg lesz 96.
  • WoodrowWilson #8
    És a filmeknél van motion blur, de a gyors mozgásoknál még így is egyértelműen látszik, hogy mennyire darabos a kép.
  • QuakeSkull #7
    Nem kérdezel butaságot. Az oka az, hogy míg a film stabil 24fps, addig egy játéknál az fps szám folyamatosan változik lefelé és felfelé is, attól függően, hogy épp mit látsz. Egy bizonyos fps szám felett már nem látod ezt az ingadozást.
  • xido #6
    Biztos butaságot kérdezek most ebbe...de míg a filmek esetében a 24fps a standard és alap és működik,addig a játékok esetében miért ennek a többszöröse teszi ki a folyamatos látvány élményét?..Igaz persze,gondolom ott a minden pixelt az adott gép számol ki és jelenít meg,ezért nem lehet általános..
  • WoodrowWilson #5
    Hogyne látszana. Más érzet, mert hozzá vagy szokva a 24-hez.
  • Zero 7th #4
    "de az újdonság érzete nem hat ki a film egészére, nagyjából 10 percbe telik míg megszokja az ember."

    Már micsodát kell megszokni? A TÖBB fps nem látszik... Kevesebb lesz a motion blur-ös képkocka, könnyebb lesz jó screenshotot csinálni belőle, azt' ennyi.
  • RelakS][ #3
    48? Akkor már miért nem 96? Ha úgyis erőltetik a tv-kbne a 100Hz-et
  • Zombee #2
    A magyar mozikban úgyis 24fps 3D verzió lesz. Bár legalább ő tényleg 3D-ben forgat.
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Az egy dolog, hogy "nézném" - erre szavaztam: "48 FPS IMAX 3D" -, de fizikailag nem tudom majd így megnézni...