MTI

Európa felé kíván nyitni Robert de Niro fesztiválja

Európa felé kíván nyitni a Robert de Niro által alapított New York-i Tribeca Filmfesztivál (TFF) - mondta Frédéric Boyer, a seregszemle új művészeti igazgatója a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon, amelynek egyik alapítója és három évvel ezelőtti indulása óta művészeti igazgatója.

Tribecának kiváló kapcsolatai vannak a nagy amerikai stúdiókkal és független filmesekkel egyaránt. Ezért az új francia művészeti vezetőtől elsősorban azt várják el, hogy több európai filmet, illetve Berlinben vagy Cannes-ban elismert fiatal európai filmeseket hívjon meg az áprilisi fesztiválra.

"Meg akarjuk változtatni Tribeca imázsát" - hangsúlyozta Boyer, aki korábban a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű szekcióját vezette. Véleménye szerint eddig nem volt egyértelmű "szerkesztési elv" a tribecai programban. Úgy véli, hogy egy fesztiválnak mindenképpen kell, hogy legyen valamilyen, a válogatásban tükröződő személyes jellege, ami alapján aztán lehet egy fesztivált kedvelni vagy pedig nem szeretni. A célja az, hogy az amerikai forgalmazók és producerek jó európai filmeket és a korábbiaknál valamivel erősebb versenyprogramot lássanak. Ezentúl Geoff Gilmore, a fesztivál kreatív stábjának vezetője is aktívabban részt vesz majd a programszervezésben.


Boyer azzal a feltétellel vállalta el a TFF vezetését, hogy folytathatja munkáját a Les Arcs Európai Filmfesztiválon. "Fantasztikusnak" tartja, hogy az év első felében egy karneváli hangulatú, nagy amerikai fesztivált vezethet, azt követően pedig fél évig egy még nagyon fiatal, kisebb európai seregszemle előkészítésével foglalkozhat. A Les Arcs Európai Filmfesztivál különlegessége, hogy egy 2000 méter magasan fekvő alpesi síparadicsomban rendezik meg. Az egzotikus és nyugodt miliő kiváló helyszínt biztosít a személyesebb jellegű szakmai találkozókra is. A koprodukciós fórumokon jelen vannak a legjelentősebb európai gyártók és forgalmazók képviselői. "Ez egy barátságosabb és meghittebb fesztivál, ahol az emberek beszélgetnek egymással. Boyer számára ezért fontos, hogy a fesztivál kicsi maradjon és megtartsa magas színvonalát.

Megítélése szerint a gazdasági válság meglepő módon művészeti szempontból jót tesz az európai filmgyártásnak, mert a filmkészítők rákényszerülnek új módszerek keresésére és alkalmazására. "Sokkal olcsóbb filmek készülnek, mint korábban, de nagyobb potenciált látok" - mutatott rá. Szerinte mostanában kevesebb közepes és átlagos film készül. A radikális, egyedi, formabontó filmek mellett nagyon színvonalas közönségfilmek születnek. A művészeti vezető szinte kötelességének érzi, hogy a nehezebben fogyasztható filmek mellett könnyebb alkotásokat is bemutasson a Les Arcs-i versenyprogramban, de fontosnak tartja, hogy mindegyiknek "európai identitása" legyen, amelynek lényege szerinte az "egyedi nyelvben" és az állandó "nyitásban és újításban" rejlik.

Ezt tükrözi az idei válogatás is, amelyben például a lengyel Lech Majewski kísérleti játékfilmje mellett - amelyben a mozgókép nyelvén próbálja megfejteni azokat a dramaturgiai megoldásokat, melyeket a 16. századi flamand mester, az idősebb Pieter Bruegel alkalmazott az egyik festményén - bekerült az angol Nick Broomfield szórakoztató dokumentumfilmje Sarah Palin volt alaszkai kormányzó politikai karrierjéről vagy a szlovák Martin Sulik Cigány című megrázó játékfilmje.

A francia Alpok kétezer méter magasan fekvő síparadicsomában december 17-ig tart a kizárólag európai filmeknek szentelt szemle. A három évvel ezelőtt indult kezdeményezés alapvető célja a szakma mellett a nagyközönségnek is bemutatni a független európai filmek sokszínűségét és az új tehetségeket: a hatvan meghívott európai szerzői nagyjátékfilm közül hatot itt láthat először a közönség. A hivatalos versenyprogramban 12 európai - francia, belga, német, spanyol, holland, brit, norvég, olasz, lengyel és orosz - alkotás versenyez a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjért, amelyet péntek este adnak át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!