Szekeres Viktor

Egy hiteles háborús film? Itt az Act of Valor előzetese

A marketingkampány ígérete szerint az Act of Valor akciói és taktikai megoldásai a lehető legközelebb fognak állni a valósághoz, s ezt erősíti az is, hogy a film főbb szerepeiben aktív Navy SEAL-eseket lehet látni.

A Relativity Media a napokban mutatta be egyik új filmje, az Act of Valor előzetesét. Az akciófilmet az a Mike "Mouse" McCoy rendezte, akinek ez az első mozifilmje, de korábban már rendezett NASCAR-dokumentumfilmet, valamint egy kommandósokról szóló rövidfilmet. Ez utóbbi elkészítése az Act of Valor esetében jól jöhetett neki, hiszen e film marketingjének egy részét arra építi a stúdió, hogy benne aktív Navy SEAL-esek szerepelnek, s az alkalmazott taktikai megoldások is teljesen realisztikusak lesznek.


Az Act of Valor február 17-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban és a globális terroristaelhárításról fog szólni, s valós eseményeken alapul. A történet középpontjában egy CIA-ügynök áll, illetve annak kiszabadítása, mely révén kiderül, hogy halálos terroristatámadás készül az Egyesült Államok lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sad1976 #8
    hol az első hozzászólás? cenzorok!
  • blessyou #7
    csak úgy szólok , az utolsó mondat egy pöppet el van írva.

    Egyébként érdekel a film :)
  • Zolivok #6
    hiteles? amcsi , irak háború amcsi film ezek a szavak így 1más után ááá
  • CaptainRumi #5
    Egyértelműen várom, DE a hitelességet akarnak, akkor a sniper által lekapott csóka fejéből igazán csöpöghetett volna valami kis vér :) Remélem csak a trailer kedvéért módosítottak és R rated lesz.
  • Kindred Blades #4
    Nem aktív Navy SEAL katonákat láthatunk majd, hanem akik átestek a képzésen. Értelemszerűen nem aktívak, miközben egy forgatáson dolgoznak.
  • Fresh Duke #3
    Szerintem a COD-ra gondoltál, nem a CS-re. :)
  • hunwhite #2
    tetszik! várom! Ebből kellene játékot csinálni és nem a nyomorék CS-t szajkózni!