Szekeres Viktor
A hónap mozis plakátja az Oppenheimeré
![](https://media.sg.hu/kep/2022_02/opp1_640x282.jpg)
Erős plakátot kapott Christopher Nolan új filmje.
Nem vagyunk elfogultak, de miképp decemberben, úgy ebben a hónapban is kénytelenek vagyunk Christopher Nolan új filmjének, az Oppenheimernek kiosztani a hónap legjobb plakátja címet, pedig még csak május elején járunk. A sokak által várt alkotás marketingjéből a plakátok terén mindenképp kihozzák a maximumot, legalábbis ami a figyelemfeleltést illeti.
Christopher Nolan kapcsán mindig meg szoktuk jegyezni, hogy manapság nagyon kevés olyan rendező van, akik filmjének érkeztére a rajongói réteg felkapja a fejét, ugyanis manapság nagyon kevés olyan rendező van, akiknek a filmjét csak és kizárólag a nevükkel el lehet adni, amit jól mutat, hogy a COVID által megtépázott Tenet előtti öt filmjének nyitóhétvégéje sorban 158, 63, 161, 48 és 50 millió dollár volt, döbbenetes összegek, ezen rendezései amerikai összbevételek pedig 188 és 535 millió dollár között ingáztak, csupa-csupa siker.

![](https://media.sg.hu/kep/2023_05/opp01.jpg)