Szekeres Viktor
Új képek Christopher Nolan következő filmjéből

Jöhetne már az Oppenheimer új előzetese.
Szokás mondani, hogy a nyomtatott sajtó halódik, de azért az újságok papíron még nem adják fel a küzdelmet, amit remekül jelez az, hogy még mindig próbálkoznak olyan kunsztokkal, mint most a Total Film, mely olykor exkluzív fotókat jelentet meg hasábjain - valamiért számukra komoly összeget ér meg, hogy ezek a képek ne a neten jelenjenek meg először, és csak az újság standokra kerülése után pár perccel váljanak online elérhetővé - többek között a lap Twitter oldalán. A mellékelt fotók az új Christopher Nolan-filmből származnak.
Az Oppenheimernél Nolan egyébként megint csak forgatókönyvíróként támogatta meg saját rendezését, aminek az amerikai premierje júliusban lesz. A filmet a Warner helyett ezúttal a Universal Pictures gyártja, és az, akárcsak a Dunkirk, a II. világháború egyik kiemelt pillanatát dolgozza majd fel, J. Robert Oppenheimer az atombomba fejlesztésében elfoglalt szerepére koncentrál.

World exclusive! Total Film's 2023 Preview issue is inbound, headlined by Christopher Nolan's upcoming epic #Oppenheimer.
— Total Film (@totalfilm) December 9, 2022
"It's a story of immense scope and scale," he tells us.
The issue hits stands next Thursday, while subscribers have an exclusive cover (right) in the post! pic.twitter.com/bKlTFwq2mp
Az Oppenheimernél Nolan egyébként megint csak forgatókönyvíróként támogatta meg saját rendezését, aminek az amerikai premierje júliusban lesz. A filmet a Warner helyett ezúttal a Universal Pictures gyártja, és az, akárcsak a Dunkirk, a II. világháború egyik kiemelt pillanatát dolgozza majd fel, J. Robert Oppenheimer az atombomba fejlesztésében elfoglalt szerepére koncentrál.
Some new images from Christopher Nolan’s Oppenheimer, courtesy of @totalfilm pic.twitter.com/cUwIIsFCfs
— Letterboxd (@letterboxd) December 12, 2022