SG.hu·

Megszűnik a kapuvári mozi

Ifjúsági központtá alakítják a kapuvári Petőfi Mozit - döntött hétfői ülésén a rábaközi város képviselőtestülete.

A funkció mellett üzemeltetőt is váltó, negyven éve működő, meglehetősen leromlott állapotú filmszínház a mintegy tízezer lakosú település városüzemeltetési cégéhez, a Kapukom Kft.-hez kerül. Ennek ügyvezető igazgatója, Németh D. László a döntéshozatal után elmondta: a lépéssel hatékonyabban működtethetik a jövőben az intézményt, amely számára további pályázati lehetőségek nyílhatnak meg. Mint rámutatott, a 150-200 ember befogadására alkalmas moziban jellemzően eddig is gyermek- és ifjúsági filmeket vetítettek, így csak bővül tevékenységük azzal, hogy a profilt a 14-16 évesnél fiatalabb korosztály igényeihez szabják. A tervek között szerepel, hogy felléphetnek itt a fiatalok által kedvelt vagy éppen tinik alkotta zenekarok is - tette hozzá.

A kapuvári mozi átalakulásával a Rábaköznek nem marad filmszínháza; a közeli Csornán filmklub működik, a legközelebb Győrben és Sopronban van - plázában - mozi. Mindkét város művész mozija az idén zárt be. A győri Hrabal és soproni Elit "halálát" is anyagi nehézségek okozták.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Merces2011. 09. 27.. 19:29||#3
requiescat in pace.........
© winnie2011. 09. 27.. 11:49||#2
nem hiszem, hogy aggódnod kéne.
© Yodafon2011. 09. 27.. 07:07||#1
De a b*zibár ugye megmarad? <#idiota><#banplz>