Szekeres Viktor

David Hasselhoffot kihajították egy valóságshow-ból

David Hasselhoff az elmúlt évben amihez hozzányúlt, azt tönkretette, hiszen miután megbuktatott pár valóságshow-t, még egy tehetségkutató valóságshow zsűrijéből is kirúgták.

Úgy tűnik, hogy David Hasselhoffnak Angliában sem jött össze a tartós karrier, hiszen a hírek szerint kitették a szűrét a Britain's Got Talent című tehetségkutató valóságshow-ból. Hasselhoff a készítő Simon Cowell helyett szerepelt a reality-ben, melynek van egy szakasztott mása is idehaza, melynek a címe Csillag születik, s nyár végén maga a producer is köszönte meg neki a közreműködést.

A Daily Mail értesülései szerint a színész a zsűri tagjaként nem hozta azt a teljesítményt, amit elvártak tőle, pedig Cowell pontosan tudhatta, hogy mire számíthat, hiszen a Baywatch egykori sztárja három éven át a valóságshow amerikai verziójában volt zsűri - míg ki nem rúgták. A döntésben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az a tényező is, hogy a műsor nézettsége jelentősen csökkent az előző évadokhoz képest.

Hasselhoffot mostanában egymást érik egyébként a kudarcok, hiszen saját valóságshow-ja 2 rész után lekerült műsorról, a Dancing With The Stars-ban már az első héten kiszavazták, ráadásul a Same Name című reality is vele nyitotta első szezonját, hogy 4 rész után megbukjon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!