Szekeres Viktor

Döntött a bizottság: a Conan, a barbár nem való tiniknek

Április közepe óta nem volt a hazai mozikban 18-as karikával ellátott film, azonban a nyár végére a Korhatár Bizottság bekeményített és két szeptemberi filmről mondták ki, hogy csak 18 éven felülieknek ajánlják.

A Magyarországon bemutatásra és kiadásra kerülő filmek korhatárbesorolásával foglalkozó Korhatár Bizottság a nyári meleg hatására úgy tűnik, hogy szigorúbb lett, hiszen pár napon belül a második mozifilm kapta meg a "csak 18 éven felülieknek" szóló karikát. Pár napja szóltunk arról, hogy a Végső állomás 5. része került ebbe a kategóriába, s most a pszichológusokból, filmesztétákból és szociálpolitikusokból álló testület, miután megnézte a Conan, a barbár című kalandfilmet, úgy döntött, hogy azt is csak a 18 éven felülieknek ajánlja.


A Conan, a barbár Amerikában augusztus 19-én, azaz jövő héten kerül bemutatásra 2D-ben és 3D-ben, s jó hír, hogy pár hete kiderült, hogy hazai forgalmazója is lesz a filmnek, mégpedig a Big Bang, mely szeptember elsején mutatja be szinkronizált változatban, így senkit sem fognak zavarni a 3D-s "élményben" úszkáló magyar feliratok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #14
    Én a szinkronhangokon már nem idegeskedem. Nem is tudom, hány éve nem néztem már szinkronosan filmet, sorozatot...
    Amúgy ezen az egész magyarított traileren röhögnöm kellett, nem is tudom, miért... :D
  • bmw #13
    Ugy latom ezt angolul kell megnezni.
    Ki ez a gyerek hang? Pf, nevetseges....
  • Magiszter #12
    Basszus! Jason-nek van egy olyan karakteres mély, dörmögős hangja amit bárhol fel lehet ismerni. Ha ezt még elmélyíti akkor a hátamon futkos a hideg és azt gondolom, de jó hogy nem hozzám beszél. Erre beraknak egy Nyikhaj Péter szinkront neki. Az hagyján hogy berakják, de egy olyan filmben ahol a hangjátékával teljesítené ki a karaktert amit játszik. *sóhaj* Ez a film úgy látom iskolapéldája lesz annak hogyan kell elcseszni valamit a szinkronnal.

    Amúgy ha jól hallom ez nem az Atlantiszos Turi Bálint, hanem valaki más. Pedig még ő is jobb lett volna ennél.
  • Rotyoka #11
    Meg mindenhol, mivel a kor az csak egy ajánlás.
  • zola2000 #10
    Magyarországon igen...
  • Skynet #9
    Újabb tipikus esete annak amikor a szinkron nemhogy közelében sincs az igazi hangnak,de még a karaktert is meggyalázza....
  • boomsly #8
    A képregény pedig nem volt hű az eredeti ponyvaregény kiadásokhoz, viszont az első filmbeli karakter személyisége az eredeti 1932-es R.E. Howard író által megfogalmazott személyiségjegyekkel volt megírva.

    "Hither came Conan, the Cimmerian, black-haired, sullen-eyed, sword in hand, a thief, a reaver, a slayer, with gigantic melancholies and gigantic mirth, to tread the jeweled thrones of the Earth under his sandalled feet."
    — Robert E. Howard, The Phoenix on the Sword, 1932.

    Az eredeti barbár soha ebben a büdös életben nem ejtette volna ki a száján, hogy: "Senki se éljen rabságban!"

    Conan a legzűrösebb fantasy karakter. Az eredeti kéziratokban Howard egy fosztogató, gyilkos, pénzért mindenre képes alakot képzelt el, aki ha kell rabszolgákkal is kereskedik.

    Valahogy így:Best in life

    Ez megint egy "amerikai takony csillámpapírba csomagolva"
  • eremite12 #7
    Igazatok van!
    Tovább tegyük hozzá, hogy aki látott már 3D moziban feliratos filmet, vélhetően egyetért abban, hogy sokkal olvashatóbb és kevésbé zavaró 3d-ben a felirat, mint 2d-ben. 2d-ben ugyanis a képernyő aljára irányítja a figyelmet, 3d-ben viszont az orrunk elött lebeg a felirat és keresztülnéve rajta tökéletesen látjuk a filmet is. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom.
  • koschwarz #6
    kurvára nézős :D
  • Betonparaszt #5
    Bizony. Elég gáz a szinkron hang......