SG.hu·

Egyre jobban beindul a közönség az új Hunger Games-re

Egyre jobban beindul a közönség az új Hunger Games-re
A vártnál is nagyobb siker lesz az új Éhezők viadala.

Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.

Nemrég megírtuk, hogy a tracking cégek előrejelzései alapján az új Hunger Games-film, Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (The Hunger Games: Sunrise on the Reaping esetében 60 millió dolláros padlóra számítanak Amerikában, és ha folytatódik a nézői érdeklődés trendjének növekedése, akkor ez akár 70 millió fölé is nőhet, ami bőven magasabb, mint a 2023-as előzményfilm 44 milliós startja. Azonban az elmúlt egy hétben elég komolyan kilőtt az érdeklődés a film iránt, és az amerikai kezdést már minimum 80 milliósnak látják, miközben az előjelző piacoknak nevezett fogadóirodákban már 75% fölötti valószínűségűnek látják a 100 milliós nyitást is, köszönhetően annak, hogy a filmre jobban kelnek elővételben a jegyek, mint a 97 millióval kezdő Michaelre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!