SG.hu·

Itt az új Pókember-film előzetese HD-minőségben

Újabb kamerás előzetessel csillapíthatják kíváncsiságukat a szuperhősös képregények rajongói. Ezúttal a Pókember rebootjának érkezett meg az előzetese Tobey Maguire helyett Andrew Garfielddal.

Aki szerencsés volt és jó helyen volt a jó időben, az már megnézhette az utolsó Harry Potter-film előtt is A csodálatos Pókember, azaz a The Amazing Spider-Man első előzetesét. Aki kevésbé szerencsés, annak még várnia kell egy kicsit, hogy a Sony hivatalosan is felpakolja a netre, de addig is, aki nem bír magával, megnézheti kamerás felvételen, hogy milyen lesz az új Pókember, melyet Marc Webb rendező 3D-ben forgatott.


Bár még majdnem egy év van A csodálatos Pókember júliusi 3-i amerikai premierjéig, a Sony nem bajlódott holmi felvezető teaserekkel, rögtön egy két és fél perces videóval ajándékozta meg a rajongókat, akik így talán amiatt sem fognak szomorkodni, hogy a Marvel némi történelemhajlítással nem oldotta meg, hogy Peter Parker főszerepet kapjon az ugyancsak jövőre érkező The Avengers-mozifilmben. Esetleg, ha készül film a New Avengersről, melynek Pókemberek kívül többek között még Rozsomák (alias Farkas) is tagja...

(Közben megérkezett a trailer hivatalos verziója is.)


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© toby1232011. 07. 29.. 15:23||#30
Én tatishsal csak abban értek egyet, hogy ne a felvezetés tegye ki a film felét.
Valahogy úgy gondoltam én is, ahogy te.
© sempron072011. 07. 22.. 12:53||#29
Én nyitott vagyok bármilyen reboot-ra, majd csak a film után könyvelem el, hogy milyen volt...
Ha kellõen hosszú lesz (mint pl. a Pókember 3), akkor az se érdekel, hogyha hosszabb lesz a felvezetése...
Ritkán nézek moziban filmet, de szerintem erre majd benevezek. 😊
© toby1232011. 07. 21.. 17:13||#28
Tatish, egyet értek veled.
© tatish2011. 07. 21.. 13:37||#27
Remélem nem fogják elcseszni úgy hogy a film elsõ felében nem történik kvázi semmi csak hogy bemutatják hogy mekkora lúzer meg hogy mennyire odavan a kiscsajért, a film felénél megcsípi a pók, utána jön a hirtelen szerzett képességek szerencsétlenkedéssel fûszerezett megismerkedése majd valami fõgonosz is feltûnik a film vége elõtt 15 perccel , közben meg nyáladzás a csajjal.
Úgy kéne hogy mondjuk 2 órás a film , az elsõ 30 percben lezavarják a fent leírt dolgokat(kevés nyáladzással) aztán történik valami olyasmi mint TreDoR leírt a #22. kommentjében.
© maxy1822011. 07. 21.. 12:01||#26
Kíváncsi leszek így néhány évvel az elõzõ sorozat után miben tud majd újat mutatni...
© TreDoR2011. 07. 21.. 11:50||#25
Igen, gondoltam.
© bonobo2011. 07. 21.. 11:31||#24
TreDor ezt neked válaszoltam, csak a sajátomra kattintottam.
"Miért szerinted engem annyira érdekel? Lentebb leírtam mi a véleményem a rebootokról."
© bonobo2011. 07. 21.. 11:17||#23
Miért szerinted engem annyira érdekel? Lentebb leírtam mi a véleményem a rebootokról.
© TreDoR2011. 07. 21.. 11:12||#22
Engem pókember film márcsak akkor érdekelne, ha thriller-horrort csinálnának belole, Parkeren rajta lenne Venom szimbiontája (és nem vetné le), ellenség meg lehetne mondjuk Carnage, és hullhatnának a testrészek mindenfelé. Ha ilyet kihoznának az sem érdekelne, hogy a szimbionták hogy kerulnek ide, de ki a franc akarja megint megnézni, hogy lesz Parkerbol ismét pókember?
© bonobo2011. 07. 21.. 11:07||#21
Akkor is valamit ki kellett volna találni már az elsõ részre is erre a ruha dologra, mert mondom, lehet, hogy csak engem zavar, de engem nagyon az elsõ három részben is. Persze ha a filmek frankók lettek volna akkor kevésbé zavart volna, de így a nem igazán sikerült filmek mellé még egy plusz dolog volt ami nem tetszett.

Amúgy meg ha szóba hoztad Venomot, az biztos, hogy a harmadik rész volt a legpocsékabb. Márcsak azért is, mert akkor is csodálkoztam, hogy a túróba kerül ide Venom?????? Kár volt össze-vissza kavarni a szálakat! A képregényben tök jó volt, hogy a fekete pókruhát, vagyis magát a lényt a "Titkos háborúban" szerezte a pókember, aztán már annyira szimbiózisban éltek, hogy nem tudta levenni és végül a Reed Richards és a Fantasztikus négyes szedte le róla. Erre szartak és odabaszták a harmadik részbe Venomot és lett egy fos film, van elég pókember sztori, biztos nehéz lett volna nekik másikat választani.