SG.hu·

Készül a Mátrix 4. és 5. része?

Keanu Reeves Londonban, diákok előtt elmondta, hogy a Wachowski-tetsvérek már tervezik a Mátrix negyedik és ötödik részét, sőt, már azt is tudják, hogy mi fog történni a filmekben, hiszen leadták a vonatkozó treatmenteket.

Az AintItCoolNews adott hírt arról egy olvasói levél alapján, hogy megvalósulhat a Mátrix negyedik és ötödik része. Az információforrás nem más, mint Keanu Reeves, aki egy londoni iskolában vendégeskedett, ahol válaszolt is a diákok kérdéseire, s többek között beszélt arról a 47 roninról, melyet nemsokára Budapesten kezd el forgatni, valamint a Bill és Ted-sorozat tervezett harmadik epizódját is szóba hozta.

A nagy meglepetés ezután következett, hiszen egy, a Mátrix-filmekre vonatkozó kérdésre azt felelte a színész, hogy találkozott a trilógiát rendező Wachowski-duóval, akik közölték vele, hogy elkészítették a Mátrix további két részének, azaz Neo további kalandjainak treatmentjét, vagyis pár oldalas cselekményvázlatát, mely alapján a stúdiók a zöld lámpa megadásáról dönthetnek. Reeves elmondása szerint a rendezők még James Cameronnal is összefutottak azügyben, hogy a 3D-s filmezés előnyeiről és hátrányairól beszéljenek. Hogy mi az igazság a hírből, remélhetőleg mihamarabb ki fog derülni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vasedeny22011. 08. 08.. 08:39||#49
a mátrixban szerintem a 'valósággal' sohasem találkozunk. mikor kijönnek, csupán egy másik mátrixba lépnek át. ez az egyetlen magyarázat arra, hogy neónak a képességei a 'valóságban' is érvényesülnek, illetve, hogy a smith ügynök ki tud jönni a 'valóságba'. ahogy én értelmezem, az emberiség mindig eljut egy adott technológiai szintre, ahol épít egy mátrixot, és beleköltözik, majd kezdi elõlrõl. fizikai értelemben már rég nem létezik emberiség.
© Atkamon2011. 01. 25.. 06:55||#48
Hát sajnos nem lesz, kijött egy új hír, hogy nem is tartott Keanu semmilyen elõadást.... 😊
© Nemezys2011. 01. 24.. 23:23||#47
Neo teste elpusztult, de a szelleme fent maradt - És a szellemét is meg kell ölni, ami egy nagy tüzben forgó szem! 😄 Viccet félre téve, én is nagy mátrix fanatikus vagyok (kedvenc filmem), és várom mi lesz, ha lesz...
© Atkamon2011. 01. 24.. 21:44||#46
Hát igen, ezzel egyetértek...
Én amúgy amit még el tudnék képzelni, az pl egy Mátrix sorozat, ami egy átlagos hajónak a mindennapjaiba visz bele minket... Persze ott is lennének kavarások, meg csavarok, de azért mégsem olyan szintûek, mint Neo-val. Vihetné tovább a sztorit a 3. rész után, amit a The Matrix Online már egyszer meg is tett, és az is nagyon jó volt... 2 évig ment úgy a sztori, hogy "béke" volt, aztán persze a háborút is visszahozták...
© Rotcsa2011. 01. 24.. 21:38||#45
Egy ideig lehet kavarni a szálakat és addig oké, amíg a nézõ úgy látja, hogy nincs logikai baki a filmben, de ha ennyire meg fogják keverni a dolgokat, akkor már igen nehéz lesz azon gondolkozni, hogy hol a fizikai és mátrix lét határa (ami már a 2. végén is kérdéses volt), valamint hogy milyen a rendszer struktúrája,mûködésének törvényei, célja, stb... az a baj, minél nagyobb lesz a kavarás, annál több kérdés merül majd fel, amire csak válaszok és kérdések lesznek...😄
© TreDoR2011. 01. 24.. 21:19||#44
Igen, ezért írtam, hogy szerintem ökörség, nem kellett volna elmenni ebbe a mutáns/telepata/nemtudommi irányba.
© Atkamon2011. 01. 24.. 21:06||#43
Semmi, de ez szerintem csak egy általános filozófiai kérdés megfogalmazása volt a film univerzumát felhasználva...

#34: A 2 végén, amikor megállította a sentinel-eket, kómába esett. Vagyis azt hitték, de aztán kiderült, hgy valahogyan a Trainman állomására került, aki programokat csempészik be és ki a mátrixból.

#33: Miért ökörség az, hogy megállította a sentinel-eket? Szerintem Neo valódi világbeli teste is egy anomália, "rendszerhiba" során jött létre, és így kapta ezeket a képességeket.
© Atkamon2011. 01. 24.. 21:02||#42
Háát, nem tom, ennek eléggé kacsa szaga van... Szerintem nem lesz új Mátrix... Watchowsky-ék azt mondták, hogy lezártnak tekintik a franchise-t. Persze én, mint eszméletelenülhatalmas Mátrix rajongó örülnék a legjobban, ha lenne több rész, báár... Nem vagyok benne biztos, hogy hoznák a trilógia színvonalát a mai filmeket elnézve...
© TreDoR2011. 01. 24.. 19:27||#41
Hát, az animatrixban volt valamiféle utalás, vagy kérdés, nem igazán emlékszem, de valami olyasmi volt az "Emberi Mátrix" részében, hogy "egy ember tulajdonképpen csak azért tud a mátrix létezésérõl, mert már járt a külsõ világban". Tehát, ha soha senki nem ébredt volna fel belõle, senki sem tudna a létezésérõl, viszont akkor mi a garancia arra, hogy a "zioni világ" valós.
© Rotcsa2011. 01. 24.. 19:19||#40
Mátrix a mátrixban? Nagyon kezd Inception-szaga lenni az egésznek, ami meg azért érdekes, mert szerintem a Mátrixból is meríthettek ihletet az Eredet írásakor. 😄