MTI

Első alkalommal vetítettek le nyugati filmet Észak-Koreában

A Csavard be, mint Beckham című angol-német-amerikai koprodukció volt az első nyugati filmalkotás, amelyet műsorára tűzött az észak-koreai állami televízió.

Nagy-Britannia dél-koreai nagykövete, Martin Uden egy csütörtök esti Twitter bejegyzésében számolt be arról, hogy a december 26-án levetített Csavard be, mint Beckham volt az első nyugati gyártmányú film, amely képernyőre került az észak-koreai állami televízióban. A 2002-ben készített produkció bemutatásával emlékeztek meg a brit-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének tízedik évfordulójáról - idézte a vetítés során elhangzott üzenetet a BBC.

A film címe a népszerű angol futballsztárra, David Beckhamre utal, aki jelenleg a Los Angeles Galaxy középpályása. A Parminder Nagra (Vészhelyzet) és Keira Knigthley (A Karib-tenger kalózai, Büszkeség és balítélet) főszereplésével készült alkotás két fiatal lányról szól, akiknek minden vágya, hogy példaképükhöz hasonlóan futballsztárok legyenek. A történetben számos olyan téma felbukkan, köztük a például a homoszexualitás, amely tabunak számít a kelet-ázsiai államban.


A foci hatalmas népszerűségnek örvend Észak-Koreában, a kelet-ázsiai ország labdarúgó-válogatottja az idei dél-afrikai világbajnokságra is kijutott. Szeptemberben pedig barátságos mérkőzésre az országba érkezett egy olyan angol női futballcsapat, amelynek székhelye még az 1966-os angliai világbajnokság alkalmával látta vendégül az észak-koreai válogatottat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #5
    Honnan vannak ilyen infóid? (:
  • Ferrer #4
    Még jó, hogy TV-je csak a nagyobb városokban élő jobb családba született koreaiaknak van..
  • ALDO #3
    Nem, hogy az "Amerika kommandót" adták volna le. Abban még Kim Dzsong-Il is szerepel. Azt biztos díjazták volna.
  • zola2000 #2
    2011: észak koreában leadnak egy fociról szóló európai filmet, európában kiadnak egy fociról szóló jrpgt (inazuma eleven), érdekes ^^
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Még 40 év, és Észak-Korea világhatalom lesz :)
    Szerencsére, én már nem élem meg.