SG.hu·

A Való világ 4 nézőinek nincs diplomája

Cseppet sem meglepő módon a Való Világ 4. szezonja leginkább az iskolázatlanabb réteget érdekli - azokat, akik nem szereztek diplomát, valamint a fiatalokat, azokat, akiknek még nem volt lehetőségük a továbbtanulásra.

A Való világ 4 kezdetekben, a beszavazó show-k alkalmából még nem tűnt túl sikeresnek, azonban a konkurens Ezek megőrültek! befejeztével és a teljes játékosszám kialakulásával a közönség is egyre jobban kezdett érdeklődni a műsor iránt. Bár az össznézőszámot tekintve a TV2 továbbra is jobban teljesített új vetélkedőjével, a fiatalok, köztük a 18-49 éves kereskedelmi korosztály jóval aktívabban nézték (és nézik) a VV4-et, illetve annak ismertségre törő szereplőit.

Ahogy arra számítani lehetett a nézettségi adatokból az is kiderül, hogy a VV4 inkább a kevésbé iskolázottak körében népszerű, de természetesen a diplomások sem vetik meg a reality-t. Az általános iskolát és szakmunkásképzőt végzettek körében a napi valóságshow közönségaránya majdnem 32%-os, az érettségivel is rendelkezőknél azonban ez a share már csak 29,8%, s a diplomások körében mindössze 20,7%.

A nemek szerinti megoszlás vizsgálata alapján inkább nők figyelik a VV4 eseményeit, de a férfiak aránya csak 1,7 százalékponttal marad el a share-t vizsgálva, tehát viszonylag kiegyenlítettnek mondható a megoszlásé. Ha a nézők lakóhely szerinti megoszlását vesszük figyelembe, akkor nem érvényesül a papírforma, hiszen a nagyobb programválaszték és az iskolázottak magasabb aránya miatt Budapesten szokott legalacsonyabb lenni a kereskedelmi csatornák saját produkcióinak közönségaránya. A VV4 esetében azonban a fővárosi 28,8%-nál alacsonyabb share-t produkálnak a falvak (28,6%), igaz mindezt hibahatáron belül teszik. Az RTL Klub műsorára leginkább a kisvárosok lakói vannak rákattanva, ezt bizonyítja a 32% fölötti közönségarány.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Babszem2011. 04. 03.. 22:00||#31
Na ma volt, az utolsó rész amit néztem belõlle!
A mocskos fitymanélküli kóbi tv tulajdonosok, addig formálgatják, még az nem nyer akit akarnak. Mélyen tükrözi a színvonalat a bevitt játékosok inteligenciája is, nõket a bordélyból, a férfiakat a kocsmából vagy a cigánysorról válogatták.
Ez tükrözné a mai Magyar Fiatalságot? Akkor húzzuk le a redõnyt és mert tényleg nincs jövõnk.
© zoli302011. 01. 07.. 16:01||#30
Nagyon ellentmondásos az egész média. Egy felõl azt hallod, hogy megbüntetnek ha az aluljáróban és a megállóban dohányzol, más részrõl meg fõ mûsoridõben azt látod a VV4-ben hogy 13 emberbõl 10 dohányzik.
Miért nem lehet a VV4-et éjfél után sugározni? Kiváncsi lennék hogy a VV4 szerkesztõnek a kisfia vagy kislánya ha úgy viselkedne mint ahogy a villában viselkednek az"emberek" mit szólna hozzá. Ezt kell mutatni a fiatal korosztálynak, ez a trendi? Panaszkodik mindenki hogy stricik bûnözõk és qrvák vannak a VV4-ben. Tényleg azok!
© Tetsuo2011. 01. 05.. 12:25||#29
Aham, erdekes, de nem az ilyen bunozok es qrvak (#17) komponalt elete egy studioban.
Ha IQ-t vagy foleg muveltseget neztek volna a statisztikaban, akkor meg nagyobb lenne a kulonbseg a 2 halmaz kozott.
© winnie2011. 01. 03.. 13:34||#28
"Amúgy sem értem ez a kukkolásdi miért érdekes"

hát, basszus, már megbocsáss, de ez a legelemibb dolog. ha valami, akkor ez érdekes😊 általánosságban - mert mindjárt jön a "akkor kukkojjá'". mások életébe belenézni mindig is érdekes volt. nézni, nem feltétlenül, d belenézni biztosan. sokaknak. sajnos? (a vv persze csak félig kukkolás, hiszen máskép viselkedik az ember, ha tudja, hogy nézik.)
© Hoz_Hun2011. 01. 03.. 13:01||#27
"...valamint a fiatalokat, azokat, akiknek még nem volt lehetõségük a továbbtanulásra"
Utánna már nem is igen lesz rá igénye.
Szerintem meg ez inkább azt mutatja, hogy a tanultabbaknak ez a mûsor nem szolgáltat érdekes, használható információt, sõt még csak nem is szórakoztatja õket. Amúgy sem értem ez a kukkolásdi miért érdekes. De hát nem vagyunk egyformák.
© HENCIG2011. 01. 03.. 08:57||#26
Így van!
Ezek azok akik a körüzeneteket küldözgetik!
Ha 5 napon belül nem küldöd tovább!.....
Ha ez így megy tovább 1 partnerem sem marad a levelezõben mert mindet tiltani fogom 😄DDDDDD
© HENCIG2011. 01. 03.. 08:54||#25
Barátnõd is nézi?
© Griphons2011. 01. 03.. 06:50||#24
"A Való világ 4 nézõinek nincs diplomája" ja, meg agya se sok...
© Rage472011. 01. 02.. 22:23||#23
úgyis tagadja mindenki, hogy nézi...
© morden2011. 01. 02.. 20:15||#22
Ez így van az esetek szinte kimutathatatlan részében, az ellenekzõje meg szinte mindig igaz ( csak flémeltem)