Szekeres Viktor

Megvan, ki lesz Pókember új csaja

Emma Stone alakíthatja Gwen Stacy-t az új Pókember-filmben, melyet 2012-ben fog bemutatni a Sony. A meglehetősen hosszú ideig tartó szereplőválogatás során öt színésznő került be a casting utolsó körébe.

A Deadline információi szerint a Sony Pictures Entertainment Emma Stone-nak ajánlotta fel Gwen Stacy szerepét az előkészítés alatt lévő új Pókember-mozifilmben. A legutóbb a Zombielandben látott, illetve nemsokára a Könnyű nőcskében szereplő Stone mellett Dianna Agron, Mia Wasikowska, Georgina Haig és Dominique McElligott volt esélyes még a szerepre, ők kerültek a szereplőválogatás utolsó körébe.


Nagy valószínűséggel a fenti négy színésznő közül kerülhet ki Pókember, illetve Peter Parker szerelmének másik tárgya, Mary Jane Watson is. A Pókember-rebottot Marc Webb fogja rendezni, a főszerepet pedig Andrew Garfield kapta. A 3D-ben forgatandó filmet 2012-ben mutatják be, jelen állás szerint július harmadikán. (Az első, megerősítetlen pletykák szerint a készítők vissza szeretnék hozni Venomot, színészként pedig Philip Seymour Hoffman neve merült fel a szerepre.)

Az első Pókember-trilógiában Mary Jane szerepét Kirsten Dunst, míg Gwen Stacy-ét Bryce Dallas Howard alakította.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #15
    Seymour kábé mindennek jó lenne, mert jó színész. A másik meg nem az.
  • Jagdgeschwader #14
    Seymournál bárki jobb Venom lenne. Manu Bennett szerintem tök hitelesen el tudná játszani a pszichopata Eddie Brockot.
  • xido #13
    Az a baj,hogy elfelejtik..MJ nem egy lepukkant felszolgáló,majd színházi színésznő,hanem elég komoly modell...tehát ahhoz mérten kéne eltalálni egyszer a színészt,aki eljátssza:))
  • Bren X #12
    szakállas, kapafogú, elhízott pasi vagyok :-)
  • IMYke2.0.0.0 #11
    Képet! :)
  • Bren X #10
    ...ennél a lánynál még én is szebb vagyok...
  • IMYke2.0.0.0 #9
  • beef #8
    Nekem úgy tűnt, hogy Dunst kisasszony annyit tett hozzá a filmekhez, mint 1db fogpiszkáló.
    Elég lett volna helyette egy felfújható guminő, olcsóbb is lett volna és érzelem gazdagabb is :)
  • Waterhorse #7
    Seymour olyan oki doki alkat, és ahhoz még feje is lenne. A medvedisznóember pedig nem létezik.
  • xido #6
    ...És az a baj,hogy most is puhapöcsök lesznek és nem merik meglépni a komoly hangvételt..nem azt mondom,hogy darkosítás a trend,mint Batmannél..de szivesen megnéztem volna a drámai jellemváltozást amit Gwenn Stacy halála okoz..mert szép,hogy benne volt úgymond a hidas utalás az 1.rész végén,de nem MJ-vel történt meg..és nem mentette meg...vagy oké..legyen megint az elejétől,de akkor az Ultimate képregény alapján...