Szekeres Viktor

28 nappal később: nem lesz harmadik rész

Úgy tűnik, hogy nem készülhet el a 28 nappal később és a 28 héttel később folytatása, mivel Alex Garland forgatókönyvíró szerint a jogtulajdonosok nincsenek olyan viszonyban egymással, hogy megvalósulhasson a film.

Alex Garland, a 28 nappal később című zombifilm forgatókönyvírója elmondta a Worst Previews-nak, hogy egyelőre nem érdemes várni arra, hogy harmadik része készül a horrornak. "Amikor a 28 nappal később-et készítettük, akkor a film jogai olyanok között "ragadt", akik akkoriban már nem is szóltak egymáshoz. És, amíg nem kezdenek el ismét beszélni egymással, addig nem is valósulhat meg a harmadik rész. Egyelőre tudomásom szerint forgatókönyv sincs." - mondta az író.


A Danny Boyle által 8 millió dollárból készített 2003-as 28 nappal később (28 Days Later) igazi meglepetéssikernek bizonyult, hiszen Amerikában 45, a világ többi részén 37 millió dollár bevételt hozott. A folytatás, a 2007-es 28 héttel később (28 Weeks Later), melyet Juan Carlos Fresnadillo készített, ugyancsak remek kritikákat kapott és a közönséget is érdekelte, hiszen összesen 64 millió dollárt jövedelmezett, nem sokkal kevesebbet az első résznél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hypno #8
    Nem lesz? Van isten!
  • Silenzio #7
    Két dolog: az egyik, ha ez már az első rész idején így volt, hogy készült második rész? Semmi értelme ennek a sztorinak így...

    Másik: a boxofficemojo.com szerint valóban 8 millió a költségvetés, de a the-numbers.com-on 15 millió van, és annak idején is ezzel a költségvetéssel készült a promóciós anyag.
  • koschwarz #6
    28 hónappal később pedig már egy apokaliptikus világban kellene játszódnia, azt meg szeretjük.
  • Wittgen #5
    Azért szomorú, amikor filmek, folytatások, jó ötletek (akár csak a játékok esetében) a jogtulajdonosok szarrágása miatt valósul meg.

    Jó kis filmek voltak, szívesen venném a folytatást.
  • Szaby59 #4
    Szerintem jó film volt, kár érte.
  • Etinger #3
    Majd 28 hónappal később meggondolják magukat :P
  • akyyy #2
  • bladesoft #1
    Ne már.......... :(
    Brühühühü :((