Szekeres Viktor

A nagy nevek visszatérnek a Titánok harca 2-be

A Titánok harcának rajongói megnyugodhatnak, hiszen minden fontosabb színész vissza fog térni a tervezett második részre. Nem csak az emberek főhősök, hanem az istenségek is.

Basil Iwanyk producer éppen új filmjét, a Tolvajok városát (The Town) promotálja, s a Coming Soon-nak azt nyilatkozta, hogy a Titánok harca második részére mindenki visszatér, "aki számít". A főszereplő Sam Worthington (Perzeusz) esetében ez nem meglepő, mint ahogy arra is számítani lehetett, hogy az Iót alakító Gemma Arterton is látható lesz a folytatásban. Most már viszint az is biztosra vehető, hogy Zeusz és Hádész, azaz Liam Neeson és Ralph Fiennes is benne lesz az új történetben.


A producer elmondta még, hogy 3 fontosabb új karakter szerepel még a Titánok harca 2-ben (Clash of The Titans), melyet úgy fognak leforgatni, hogy figyelembe veszik az első rész hibáit, hiszen már pontosan tudják, mi működik és mi nem, és azt is, hogy inkább viccesre vagy komolyra érdemes belőni a hangvételt. A világszerte majdnem 500 millió dollárra szert tevő feldolgozásfilm folytatását február elsején kezdik el forgatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #5
    Ha
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    a végén a bossfight nem lett volna ilyen súlytalan,
    akkor akár nem is lett volna rossz film.
  • Hoz_Hun #4
    Nekem hatalmas csalódás volt a film. Valószínüleg túl sokat vártam. Folytatásból nem kérek.
  • Micsu #3
    ebből 1 is elég volt
  • NiGhTM4R3 #2
    Nekem is tetszett az első rész, amit vártam tőle, azt megkaptam (akció, látvány, mitológiai szereplők)
    Egyedül az Istenek bemutatása, és színészi teljesítményük volt kritikán aluli..Ralph Fiennes mint Hádész, vicc.
  • JackSparrow88 #1
    Már várom a második részt, az első is zsír volt.A CGI jól teljesített és a szereplők is hozták a formájukat, igaz a sztori nem volt vmi nagy etvasz de mindezek ellenére nem volt vele smi bajom...