Szekeres Viktor

Kezdődik a Torrente 4 forgatása

Híres focisták is benne lesznek a 2011-ben bemutatásra kerülő Torrente 4-ben, mely már most megelőlegezhető, hogy az év egyik legsikeresebb filmje lesz Spanyolországban. A forgatás most kezdődik.

A napokban kezdődik el Spanyolországban a Torrente, a törvény két balkeze című komédia negyedik részének forgatása. A címszereplő, José Luis Torrente szerepében természetesen visszatér Santiago Segura, aki amellett, hogy szinte mindvégig vásznon volt az előző filmekben, írta és rendezte is azokat. A Marca.com infói szerint a filmben olyan hírességek is szerepet kapnak, mint Cesc Fabregas, Sergio Ramos, Gonzalo Higuaín, Álvaro Arbeloa, Raúl Albiol és Sergio Agüero


Az egykoron zseniális, azonban az új részekkel a minőségéből rohamosan vesztő Torrente hatalmas közönségsiker volt hazájában, azonban nemzetközi karriert inkább csak a videótékákban futott be. Az 1998-as első rész majdnem 11 millió eurót termelt a spanyol mozikban, míg a második 2001-ben ezt megduplázta, hiszen 22 milliós bevételével gigantikus siker lett. 2005-ben pár százezer euró híján a harmadik rész bevételei is elérték a 22 milliót, mellyel a film az éves toplistán a Harry Potter 4, a Star Wars 3 és a Narnia mögött alig lemaradva a negyedik helyen végzett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nazir #19
    Az elsőt sem birtam végignézni. Gondolom milyen "szuper" lehet a többi.
    **aros, ba**ós, hányós poénok. Gratulálok.
  • Tower Guard #18
    EZAZZZ!
    NA EZ TAROLNI FOG! XD
  • Mandela83 #17
    Egyetértek...

    Aki még nemlátta szinkronosan tegyen egy próbát vele, nagyot üt!
    Igaz nagyon alpári de Csuja Imre nagyon színvonalasan hozza a figurát
  • trogi #16
    Az elsőt láttam, egyszer nézhető, nekem nem jött be. A többi rész megnézése így okafogyottá vált.
  • tenthrodil #15
    Alkalmak 98%-ában én is az "eredetiben a tuti"-ra szavazok, de szerintem itt igazán jól választottak.
  • bippo #14
    Én csak magyarul láttam, meg spanyolul egy kicsit.
    De a magyar szinkron rohadt jó lett, Torrente hangja nagyon visszaadja azt a stílust.
  • Ender Wiggin #13
    Csuja "Ízirájderöcsém, ízirájder!" Imre Torrente magyar hangja, ilyen formában tehát kapcsolódik is az Üvegtigrishez, ami szerintem nézhetetlen (bele-bele tekerve szenvedős).
  • winnie #12
    nem is akarom elképzelni, milyen lehet magyarul:) biztos jó, de eredetiben a tuti.
  • schrank #11
    nna ez az a kategória amihez nemkell pénz, de nekünk jó az üvegtigris is ...
  • Dynamic #10
    Nem értem mi a baj a folytatások minőségével, szerintem simán egy szinten van mindhárom rész.