Szekeres Viktor

Ridley Scott sikeres tévésorozatot készített Ken Follett Katedrálisából

Egyelőre sikernek bizonyul a pénteken bemutatott Katedrális című minisorozat, legalábbis az első két epizód nézettsége alapján. Azonban akárcsak a moziban, a tévézésben is kulcsfontosságú a második heti teljesítmény.

Úgy tűnik, hogy nem volt rossz ötlet tévés minisorozatot készíteni Ken Follett Katedrális című regényéből. A pénteken bemutatott első két epizód az amerikai Starz csatornán került bemutatásra és 423 ezer nézőt ültetett le a képernyők elé, ami nem rossz teljesítmény, hiszen az adón a rekordnézettséggel bíró Spartacus: Vér és homok 659 ezer nézővel mutatkozott be. (Ráadásul az Encore csatorna is leadta a Katedrális nyitóepizódjait, újabb 250 ezer nézővel növelve annak nézettségét.)


A 8 részes minisorozat egyik különlegessége, hogy Magyarországon forgatták, az etyeki stúdióban építették fel a középkori Anglia mását, és persze a címszereplő katedrálist. Hogy nálunk mikor mutatja be a szériát a TV2, még nem tudni, de valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy magyarul halljuk megszólalni a szereplőket. A Ridley Scott producerkedése mellett készülő sorozat egyébként nemsokára folytatást kap, hiszen Az idők végezetéig című regény tévéváltozata is el fog készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #4
    Felfoghatatlan miért kellett adaptálni. Az olvasni nem tudó, nem akaró, vagy szegényes fantáziával vegetáló szerencsétlenek kedvéért?
  • Trishtan #3
    A film egyes kulcsjeleneteit Visegrádon forgatták, nem csak Etyeken...
  • Athor #2
    Pár éve olvastam a könyvet, és hatalmas élmény volt. Remélem a sorozat is megfelel az elvárásoknak... bár a bemutató ígéretesnek tűnik.
  • bcrics #1
    Hatalmas:)