SG.hu·

Megdöntötte első rekordját az Alkonyat 3

Várhatóan ismét hatalmas lesz az érdeklődés az új Alkonyat-film iránt, mely becslések szerint ismét csak nem fogja megdönteni a hétvégi és július 4-i ünnepi csúcsokat, köszönhetően annak, hogy mindenki az első napon látni akarja.

Ma mutatták be a Napfogyatkozást, az Alkonyat-saga harmadik részét, viszont máris megdöntött egy amerikai rekordot a film. Észak-Amerikában ugyanis 4416 moziban látható az Eclipse eredeti címre hallgató alkotás, s ezzel a Vasember 2 májusi, 4380-as mozis rekordja lett a múlté, azaz ennyi mozi még sosem vetített egyszerre egy filmet az óceánon túl. (A 4416-ból 193 IMAX-mozi.)

Akárcsak az USA-ban, úgy nálunk is éjfél után egy perccel kezdődtek az Alkonyat: Napfogyatkozás előadásai, de ugyancsak világpremierben részesültek többek között Dánia, Svédország, Norvégia, Brazília, Hollandia, Lengyelország és Finnország fanatikusai is. Anglia egy, Németország két hetes késéssel mutatja majd be a filmet, míg Japán, ahogy az sokszor lenni szokott, jóval lemaradva, mindössze december 18-án. Igaz, a Újholdat ott is novemberben láthatták a nézők, de érdekes módon, sok másik amerikai filmmel szemben, az Alkonyat-saga eddig nem érdekelte a távolkeletieket, mindkét film 3-4 millió dollár bevételt hozott csak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2010. 07. 01.. 12:06||#12
Pont Japán? A sok tini csilli-villivel, meg az aberrált pornójukkal?
Persze ettõl egy rakat filmjük nagyon tartalmas, tele mondanivalóval, csak azt mondom, hogy ott is vannak olyan dolgok, amik szarok meg tiniõrület, ahogy Amerikában/Európában az Alkonyat. Csak ott más a neve.
© fozerl2010. 07. 01.. 11:29||#11
Hánynom kell a világon. Ennyi hülye. Katasztrófa lett ez a világ. Azért látni, hogy még Japán egy normális hely.
© Ender Wiggin2010. 07. 01.. 01:41||#10
A 3. Zalkonyat film IMDB pontjai is elég szépen alakulnak. 3,7 vagy mennyi, 32% 10-est adott rá, ez a 18-as puncik osztályzata, 50% meg 1-est ez meg a fasziké nagy általánosságban.
© winnie2010. 07. 01.. 00:44||#9
"A True Bloodot nem tudom, hány tini nézi, de hogy nem õk a célközönség az hótziher. "

nem õk. eddig én is azt hittem. (egyébként a fiatal felnõtteknél a legerõsebb.) de mostanság egyre gyakoribbak "naon yo"-zó kommentek, pedig...
© Szolnokboy12010. 06. 30.. 22:07||#8
A True Bloodot nem tudom, hány tini nézi, de hogy nem õk a célközönség az hótziher. A rengeteg vér, erõszak, a káromkodás és a szex adott, és mindezt néha úgy vegyítik, hogy még az én sokat látott agyam is ledobja az ékszíjat. :) Lásd a legutóbbi rész (3x3) vége. <#wow1>

BTW ha pesti lennék, mentem volna a napfogyatkozás õspremierjére púderrel kikenve, kölcsönkönyvvel, trikóban, de csakis a sunák miatt. :D így viszont kihagyom.
© Yutani2010. 06. 30.. 20:13||#7
A True Blood olyan, hogy elkezded nézni, és ott ragadsz egész napra a TV elõtt, és megnézed egyben az egész elsõ évadot. Másnap meg a második évadot.

Én legalábbis így jártam. <#eljen>

A Vámpír naplóról nem tudok nyilatkozni.
© Mister2010. 06. 30.. 15:50||#6
"A Vampire Diaries a tinivámpírosabb, de még ha egyben néznéd meg a huszonakárhány részt, akkor is ezerszer érdekesebb, mint ez az gagyi mozifilmsorozat"

Ezt úgy akartam írni, hogy kevésbé unnád el magad a 20 óra alatt, mint a mozi 2 órája alatt :)
© Mister2010. 06. 30.. 15:49||#5
A Vampire Diaries a tinivámpírosabb, de még ha egyben néznéd meg a huszonakárhány részt, akkor is ezerszer érdekesebb, mint ez az gagyi mozifilmsorozat. Valamint ki is cikizik benne a Edwardot :D

A True Blood komolyabb hangvételû, felnõttesebb, de ez is fényévekkel jobb ennél a szörnyûségnél.

Javaslom, hogy nézz meg 4-5 részt a sorozatokból, annyi alatt meglátod, hogy érdemes e nézni. ( szerintem mindkettõt igen )
© bippo2010. 06. 30.. 15:32||#4
Most nagy divat a vámpír téma. Ott a True Blood, meg a Vampire Diaries. Azok amúgy milyenek? Az is ilyen tiniszemét?
© Kindred Blades2010. 06. 30.. 15:10||#3
Ja, azt hittem, gagyibb lett, mint elsõnek tûnt.
No, azt kéne megdönteni.

Szeretem én a vámpíros filmeket. De ez a mûfaj megcsúfolása. Mintha az AC/DC-bõl diszkó-popot csinálnának. Ezt pedig személyes atrocitásként fogom fel.