SG.hu·

Egy nap kétszer sötétítik el az RTL Klubot

Az Országos Rádió és Televízió Testület 20 óra 00 perctől 21 óra 35 percig, valamint 22 óra 00 perctől, 23 óra 35 percig felfüggeszti az RTL Klub műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását.

A mai napon, azaz június 28-án, kétszer is adásának felfüggesztésére kényszerül az RTL Klub, s ennek az esti sorozatok, illetve a Vacsoracsata ismétléseinek rajongói isszák meg leginkább a levét - a Barátok közt fanatikusai megnyugodhatnak. A tervek szerint a Híradót 19.05-től követi a Fókusz, majd 19:25-től a Barátok közt, hogy 20.00-tól sötétség vegye át a hatalmat a képernyőn. Ezt követően 21.35-től a Holtomiglan, holtodiglan című széria egy epizódja lesz látható, majd 22.00 és 23.35 között ismét csak feketeség borul a csatornára. 23.35-től az RTL Klub Híradó szünteti meg ezt, rá tíz percre pedig kezdődhet a találó című Poker After Dark.

A büntetést természetesen az ORTT szabta ki a csatornára. A szervezet indokolása szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azáltal, hogy a 2009. április 19-én sugárzott A szállító és a 2008 december 23-án sugárzott Két túsz között című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, valamint az előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DjDano2010. 06. 30.. 01:29||#22
Nem mondom melyik politikai szélsõség törekszik a neki nem tetszõ dolgok megsemmisítésére...
© DjDano2010. 06. 30.. 01:28||#21
Mindenki tudja hogy 8-10 éves gyerekek simán játszanak a GTA-val... Egyébként a híradóban annyi véres és durva jelenet van sokszor mint egy horrorban...
© Csakezmaradt2010. 06. 29.. 15:32||#20
Nem tudom, minek rinyálsz, nem tetszik ne nézzed.
Ezt nem értem, sok emberke itt sír, hogy milyen szar, meg be kellene tiltani, de mégis nézi...<#fejvakaras>
© Bitlisz2010. 06. 29.. 00:00||#19
Na igen, a TV2&RTLKLUB párost csak 1x kéne elsötétíteni, de örökre.
© AZTA2010. 06. 28.. 22:47||#18
Jaj itt sírtok hogy mérnem szüntetik meg az rtlt, utána meg majd jön a nézettségi adat, hogy megint fél millióan nézték a tök fekete képernyõt :D:D
Azzal meg ne gyertek majd, hogy csak egy pár "mérõ" háztartásban nézte vmi bírka, mert ha az összes többi alkalommal rájuk hagyatkoznak akkor most is lehet...
© zola20002010. 06. 28.. 21:01||#17
Én már csak azért elsötétíteném mert ilyen xar filmeket adnak mint az anyátok közt meg a szállító XD
© Penge42010. 06. 28.. 19:25||#16
Nem baj, majd eljön az is, mikor bejelentik, hogy
"Holnaptól a T-Com/UPC/akármi szolgáltató 5 órára lelövi a nethozzáférést, mert a 10 éves K. Pistike 2015. április 9.-én 13:17 perckor letöltött egy belezõs horrort.<#banplz>
© Penge42010. 06. 28.. 19:22||#15
"a 2009. április 19-én sugárzott A szállító és a 2008 december 23-án sugárzott Két túsz között címû mûsorszámot nem megfelelõ korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelõ idõpontban sugározta"

Nocsak, nocsak, elkezdtek dolgozni. Már csak 2-3 éves fáziskésésben vannak, nem úgy mint régen, mikor 5-6 éves faszságokért büntették meg õket. <#taps>
© Vanek úr2010. 06. 28.. 19:20||#14
Izé. Szerintetek (bocsi, Wolfman17-nek is 'így' válaszolok) mindenkinek van set-top boxa? Szerintetek minden csatornának van teletextje? És ha esetleg van, akkor egy pillanat alatt meg lehet nézni a téged érdeklõ infót? Ha szerintetek igen, akkor nem én vagyok más univerzumban...

A valódi probléma.... Hmmm... Nem mondom, hogy tetszik ez a megoldás, csak én tökéletesen le tudom sz.rni, és el tudok vonatkoztatni. Az, hogy a szülõk mit csinálnak, azt nem tudom; én csak azt látom, hogy mások akarják megmondani, hogy a gyerekekkel mi legyen. Belemehetünk, hogy ezt kinek kell csinálnia, de az sehová nem vezetne. Mindenesetre ez a módszer egy iránymutató a szülõk számára - ha akarják, akkor elõnyükre fordíthatják, ha nem, akkor meg olyanok lesznek, mint amit említettél. Ezzel nem sok mindent lehet csinálni, egyre kevesebb idõ jut a gyereknevelésre, és ehhez nem sok köze van a tévének; ez inkább csak egy egyszerûsítés a szülõk számára. Lehet vele élni, de lehet vele visszaélni is - viszont ez már a szülõk intelligenciáján múlik, és megint csak nem a tévén, vagy annak karikázási rendszerén...
© Narxis2010. 06. 28.. 18:51||#13
De érdekes, máskor a halál faszára kívánja itt a többség az RTL-t a benkõ, gyõzike és a többi bulvármûsor miatt, most meg az ORTT a buzi, hogy megbüntette az RTL-t, persze az indoklásba bele lehet kötni, de nem oly mindegy ha az itt kommentelõk többsége szerint az RTL-t "be kellene tiltani"? :)