Szekeres Viktor

Itthon is bukta az új Knight Rider

Amerikában is elhasalt, s itthon sem nagyon tetszik az embereknek az új Knight Rider. Persze ez csak egyik olvasata a nézettségi adatoknak, hiszen több százezren még mindig KITT-et nézik szombatonként.

Már több mint egy éve lehetett sejteni, hogy a TV2 kaparintotta meg a Knight Rider modernizált verzióját, a bemutató csúszásán azonban nem lehetett meglepődni, hiszen a csatorna is minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy az új KITT nem fog sok embert érdekelni. Ennek megfelelően végül nem is valamelyik esti időpontban került képernyőre az új Knight Rider, hanem szombat délután.


Eleinte még le is győzte az RTL Klub konkurens filmjét, azonban a múlt heti teljesítményén már látszik az, ami Amerikában is, hogy a sorozatot elkezdő nézők jó része otthagyta a sorozatot. Ez pedig a nézettségi adatokban is megmutatkozik, hiszen míg a Knight Ridert az AGB szerint 331 598-an nézték meg, addig a vele párhuzamosan futó Halál 50 órájára 607 716-an voltak kíváncsiak. Előbbi így 14,8%-os, utóbbi pedig 26,4%-os közönségarányra tett szert. Érdekes módon a fiatalok, azaz a 18 és 49 év közöttiek táborában sem volt népszerűbb a beszélő autó, hiszen náluk is hasonló arányban győzedelmeskedett a háborús film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pummis #15
    ahogy irta a többi ember az eredeti Knight Rider egyszeri és megismételhetetlen...
  • slayer006 #14
    Pontiac TransAm 1982
  • Csakezmaradt #13
    "...AGB szerint 331 598-an nézték meg..."
    Ez az, hogy csak szerintük...

    És most egy ilyen "izé" cég szerint dől el, hogy mit mennyien néznek? És a TV-sek meg ezzel számolnak? Ez egy semmilyen módszer, aminek alapja sincs...
  • Csakezmaradt #12
    Kár, hogy a Shelby is Ford...
  • unisol1 #11
    Jaja, én is csorgatom rá a nyálam. Tegnap is 1 kis gyíkarc feszített benne mellettem, élvezte, hogy kiesik a szemem. Bár nem tuti hogy GT volt, de csúcs volt!
  • unisol1 #10
    Aha, azért még a 21. században is kúvasokan megnézik, meg vesszük is a dvd-t, pedig már nem olyan ütős, hogy beszél, meg átlátunk a primitív, sokszor bakikkal teli trükkökön! Mégis NO1 és kész! Hasselhoff meg tökéletes volt arra a szerepre, Baywatch-ba már kevésbé illett (a vége felé pláne).
  • winnie #9
    remélem, hogy david hasselhoffot sem minősíted az eredetiben, mert nála gázabb úgysem lehetett volna senki:)

    "az eredeti Knight Rider egyszeri és megismételhetetlen... "

    ez gondolom irónia, mert valljuk meg, az eredeti sem tartozott a top1000 sorozatba pár faék sztorival. de beszélt a kocsi, ezért mindenki imádta.
  • hdo #8
    Na igen, én is csak lestem mint a marha, mikor egy ferrari féle autó után ilyen kockalada féle az új!
  • 5c0rp330n #7
    boritekolhato volt. meg eredetiben sem volt egy nagy szam, de fos szinkronokkal, fos sd minosegben meg az a minimalis elvezet is elveszik belole, kalap szart er az egesz.
  • DjDano #6
    Nem csoda hogy bukta, az eredeti Knight Rider egyszeri és megismételhetetlen... A transformeres átalakulás meg úgy nevetséges ahogy van, a Mustang se illik bele... Túl robosztus. A szereplőket meg had ne minősítsem...