SG.hu·

Elsőre az RTL elverte a TV2-t

Elsõre az RTL elverte a TV2-t
A Most Wanted nézettebb volt a TV2 legsikeresebb műsoránál.

Érdekes módon a TV2 közleményben jelentette be, hogy az új tévés idény első napján a húzóműsora, a Házasság első látásra vereséget szenvedett az RTL-es Most Wantedtől. Meglehetősen szokatlan az efféle önbevallás, még akkor is, ha a csatorna a saját, vereséget jelentő nézettsége mellett nem emelte ki a vereség tényét és az RTL-es nézettséget sem említette.

A csatorna konkrétan ennyit írt: "A nyár utolsó napján kezdetét vette a TV2 párkereső reality-je, és immár a 4. évaddal tért vissza a Házasság első látásra. Az első adást a fő kereskedelmi korcsoportban 239 ezren kísérték figyelemmel, és 19,5%-os lineáris nézői részesedést ért el, míg a teljes lakosság körében 661 ezer fő volt a nézőszám 22,8%-os lineáris közönségarány mellett." Már a közönségarányokból kiderül, hogy ez vereséget jelent, ráadásul az előző szezon 683 ezer (259 ezer) nézős kezdése után is visszaesést (amiről hallgat a csatorna), és akkor, az erősebb nyitánnyal szemben a Most Wanted a fiatalok között 405, a teljes lakosságban 600 ezer nézőt ért el, így tudhatjuk, hogy megint az RTL nyert, konkrétan 28% fölött közönségaránnyal a korcsoportban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!