Szekeres Viktor

Megérkezett a hónap legjobb tévés előzetese

Az HBO mindig is jó előzeteseiről volt híres, így nem meglepő, hogy a Hung - Neki áll a zászló közelgő második évada is olyan promót kapott, ami láttán az ember mind a tíz ujját kéjjel nyalja meg.

Amerika ismét megelőzte Magyarországot, már ami a legfrissebb sorozatok premierjét illeti, hiszen az óceánon túl már június 27-én meg lehet nézni a Hung című sorozat (itthon: Hung - Neki áll a zászló címen ismerhetjük) második szezonjának premierjét. Az HBO tavaly sikersorozata a tervek szerint a megszokott olykor szomorkás, olykor vidám hangnemet fogja tovább vinni.


A tavalyi év egyik legjobb sorozatának főszerepében Thomas Jane-t és Jane Adams-et láthatjuk, ők alkotják az HBO szériáinak egyik legfurább párját. Előbbi Ray Dreckert alakítja, a középiskolában egykor menő sportolót, akinek olyannyira félresiklik az élete, hogy kénytelen egyetlen kiemelkedő adottságát áruba bocsátani, ami pedig nem más, mint a méretes pénisze. Ebben pedig segítségére van egy neurotikus költőnő, aki afféle striciként vállal mellette másodállást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #8
    Röhögjetek ki, de én is ugyan ezt érzem.
    Ha a végén azt írják ki hogy AXE, akkor ez egy szokványos spré reklám.
    Jó lett volna ha a cikíró kicsit több infót közöl arról, hogy mi is ez a Hung.
  • Rage47 #7
  • Hornymut #6
    A trailer mellesleg az első évad hangulatából semmit nem hoz át, legalábbis számomra nem. Meglepően keveset foglalkoztak Ray újdonsült állásával, leginkább arról szólt, hogy próbálja rendbetenni az igencsak kisiklott életét, és inkább a sorozat vége felé került igazán előtérbe a "munka". Ettől függetlenül a promó humoros, szerintem ez is volt a cél.
  • bippo #5
    Szó szerint kimeríti a Teaser Trailer fogalmát :)
  • kissssss #4
    poén vagy nem poén de bennem is ugyan ez a fura érzés jött elő hogy még le töltéstől is elment a kedvem.
  • ZeGa #3
    Pedig nem rossz, érdemes legalább egy részt megnézni.
  • endrev #2
    Ügyes a vágás, de valahogy nem látom hogy miért akarnám megnézni a sorozatot. Mit üzent a promó ami miatt meg akarnám nézni? Egy életstílust? Értéktelennek tartom. Szex? Ott a net ha szexvideót akarok. Egy életérzést? Nem volt benne.

    A sztoriról bármi? Semmi.
    A szereplőkről valami figyelemfelkeltő? Semmi.
    Még látványról sem.

    Tényleg ügyes a kompozíció, de marketingileg nálam értéktelen, mert NAGYON nem érte el a célját. Sőt még attól is elment a kedvem, hogy tegyek majd egy próbát a sorozattal. Ez alatt azt kell érteni, hogy miután nincs HBO-m, legfeljebb letölthetném. De még azt sem akarom. :D Azért az már nem semmi előzetes, ami még a sorozat illegális letöltésétől is elveszi a kedvem. :DDDD
  • Hornymut #1
    Nagyon jó promó :-D Igaz a mondás: "Ez nem tévé, ez HBO" :-)