Szekeres Viktor

Hat HBO-csatorna lesz kódolatlan

Az HBO szokás szerint elérhetővé teszi csatornáit a nem előfizetők számára egy korlátozott időre, hogy az is belekóstolhasson a kínálatba, aki eddig megúszta, hogy fizetnie kelljen egy prémium csatornáért.

Október 10-én 24 órán keresztül kódolatlan lesz az HBO 6 csatornája, az HBO, az HBO HD, az HBO2, az HBO Comedy, a Cinemax és a Cinemax2. Természetesen ilyenkor a programminggal foglalkozók megpróbálják a csalikat bevetni a még nem előfizetők számára. Hogy pontosan mit is? Az HBO sajtóközlemény minderre bratyizósan rábeszélős stílusban választ ad.

Az HBO a délelőtt folyamán a legifjabbakat ülteti a tévéképernyő elé: az Ultrakopó, a Batman: Gotham lovagja és a Csimpilóták versenyeznek a gyerekek kegyeiért. Tíz órától kezdetét veszi a családi szórakozás: először Martin Lawrence a lányáért aggódó túlbuzgó apa szerepében nevettet kisebbeket és nagyokat a Tan-túrában; majd egy nevelőnőt kísérhetünk el az elit társaságba vezető útján a Miss Pettigrew nagy napja című romantikus vígjátékban. Azután a drámaibb hangvételé lesz a főszerep a Csapatszellem című filmmel és a 2008-ban a Legjobb idegennyelvű filmnek ítélt Golden Globe-díjas életrajzi alkotással, a Szkafander és pillangóval.

Délután az Anyámon a tanárom és Billy Bob Thornton teszi próbára a rekeszizmokat, majd Sir Anthony Hopkins brillírozik a Törés című lebilincselő krimi megcsalt férjeként. Este 20 órakor pedig a komikus Rob Schneider szórakoztatja a nézőket a Kegyenc fegyenc című filmben, ami ezen a napon debütál az HBO csatornán. Este tíz előtt pedig Colin Farrell és Brendan Gleeson piheni ki a bérgyilkos szakma fáradalmait az Erőszakikban. A nap végén egy izgalmas akcióthriller, a Golyózápor kerül terítékre a fegyvervirtuóz Clive Owennel, majd Joaquin Phoenix próbálja feldolgozni családi tragédiáját a Cserbenhagyásban, és a napot záró mozimagazin előtt az Ellenséges vágyak című filmdráma fokozza tovább az izgalmakat.

Az HBO2-n koncert, saját gyártású sorozatok és egyéb sikerfilmek egyaránt megtalálhatóak. A reggeli órákban Lord Longford története elevenedik meg a mozicsatorna saját gyártású, háromszoros Golden Globe-díjas Longfordjában. Ebédidőben Nelly Furtado koncertezik, majd a Nancy Drew: A hollywoodi rejtély biztosítja a könnyed kikapcsolódást. A háromszorosan Golden Globe-díjra jelölt, HBO saját gyártású Bernard és Doris című film délután négy előtt nem sokkal kerül adásba, majd fél nyolc körül a Beowulf - Legendák lovagja ígér valódi kalandokat szenzációs szereposztással. Este fél tízkor a legújabb HBO-s sikersorozat, a HUNG - Neki áll a zászló pilot epizódja, majd a hírhedt iraki diktátor életét feldolgozó saját gyártású minisorozat, A Szaddám-klán első része következik. Ezt követően az éjszakai forró hangulatról Katie Morgan gondoskodik, aki ezúttal a szexuális segédeszközök világába kalauzolja a nézőt az HBO saját gyártású dokumentumfilmjében. Az éjjeli baglyoknak A tíz csapást Hilary Swankkel, illetve A Zodiákust Jake Gyllenhaal és Robert Downey Jr. főszereplésével ajánljuk a figyelmükbe, majd a hajnali órákban az HBO saját gyártású, Hármastársak című sorozatának harmadik évadjából adunk ízelítőt a bevezető epizóddal a többnejű mormont alakító Bill Paxtonnal a főszerepben.

Az HBO vígjátékcsatornáján a kódolatlan napon is tagadhatatlanul a vidámságé lesz a főszerep. A jókedvről először a Négy lúzer gondoskodik, majd egy magyar-angol koprodukcióban készült vígjáték, a magyar színészeket is felvonultató Mrs. Ratcliffe forradalma mutatja meg komikus köntösben a rendszerváltás előtti NDK időket. Ezt követően a Hajlakk és John Travolta repít minket a musicalek világába.

Fél kilenckor a Roman birodalma című sorozat debütál az HBO Comedy műsorán, az új családi vígjátéksorozatnak azonban ezúttal nemcsak a már előfizetők örülhetnek. Majd a Tenacious D, avagy a kerek rockerek következik, melynek epizódszerepeiben zenészlegendák egész sora tűnik fel. Bár karácsonyig még sokat kell aludni, a Little Britain - Angolkák karácsonyi különkiadásában már ezen az októberi hétvégén megnézhetjük, hogyan telnek az ünnepek Matt Lucas és David Walliams kedvenc karakterei társaságában. Azután a Derült égből El-visz mutatja meg, hogy a közlekedés és a szerelem miként jelenhet meg egyszerre egy filmben. Végül a hajnali órákban Hank és Mike, a furcsa pár, majd a Nyomás! és Katie Holmes, illetve Sarah Polley tartja ébren a nevetésre éhes nézőket.

A mozi szerelmeseinek csatornája ezúttal sem okoz csalódást, hiszen a nemzetközi filmtermés legjavát, illetve fesztiválok díjnyertes alkotásait szervírozza a kódolatlan napon is a Cinemax és Cinemax2, filmtörténeti legendák főszereplésével.

A néző többek között olyan alkotásokkal találkozhat a Cinemax kínálatában, mint a vadnyugati hangulatot idéző Roy Bean bíró élete és kora című western-vígjáték Paul Newmannel a címszerepben. A gyengédebb érzelmek kedvelőit a Keira Knightley nevével fémjelzett romantikus dráma, a Selyem szólítja meg este hat után. Majd este nyolctól A Jane Austen könyvklub, a Cinemax különleges szombati premierje, a klasszikus irodalom tükrében mutatja meg a valódi érzelmeket és szenvedélyt. Az éjszaka folyamán pedig az Oscar-díjas Kánikulai délután lesz látható Al Pacinóval a főszerepben, illetve a véresebb műfaj rajongóinak a Nem fogadott hívás című horrorral kedveskedünk.

A Cinemax2 a kódolatlan napon olyan igazi különlegességet hoz el, mint Steven Spielberg rendezése, az 1985-ös Bíborszín, az alakításáért Golden Globe-díjjal elismert Whoopi Goldberggel a főszerepben. Ezt követően a romantikus Bíbor violák próbálja meg kibogozni az igaz szerelem miatt összekuszálódott szálakat. Külön öröm, hogy ezen a napon a csatornán a nézők két premierrel is számolhatnak: az 1970-es Cannes-i fesztiválon a zsűri különdíjával kitüntetett Eper és vér 20 órától, a Paraszomnia pedig fél tizenkettőtől látható. A teljesség igénye nélkül olyan filmek szerepelnek még a csatorna kódolatlan napi kínálatában, mint Stanley Kubrick alkotása, a Mechanikus narancs vagy a francia Utána Catherine Deneuve-vel a főszerepben, illetve a Halál Velencében című filmdráma, amely Thomas Mann novellája alapján, Luchino Visconti rendezésében készült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #6
    azóta, amióta vannak lámák, akik egy tévés hírnél egy tévécsatorna vagy sorozatcím megjelenése esetében reklámot kiáltanak.

    (csak megsúgom: a híres/cikkes reklámot (x)-szel szokták jelezni. asszem itt is láttam hasonlót. az, hogy az hbo ír egy sajtóközleményt és minden újságnak kiküldi, akik meg örömmel jelentetik meg, mert azzal is kitöltik a teret, ráadásul kvázi ingyen van, hiszen megírták helyettük, az nem reklám, csak pár összeesküvéselméletet kiáltó fejében. miért fizessen az hbo, ha ingyen is kikerül az, amit akar?)
  • emile zola #5
    az sg mióta lett reklámoldal?? (és itt nem a felugró oldalakra gondoltam)
  • zola2000 #4
    A neten lehet találni HBO kódokat, csak rá kell guglizni, bár oké, tudom ez warez...
  • skodatuning #3
    Sajnos nem látom be, hogy manapság miért érné meg nekem előfizetni ezekre a "prémium" csatornákra.Ezért a 6 csatornáért többet kellene fizetnem mint a jelenlegi 60 csatornámért.
    Régen mikor bejött az HBO még én is néha csorgattam a nyálam a tévéújságra, hogy de jó kis film lesz rajta és jó lett volna ha lett volna de ma már akkora a választék hogy nem látom mi benne a prémium...és akkor még ott van az internet is.
  • Ferrer #2
    Am. ide tartozik: volt egy régi fekete-fehér piros tévém, amivel egész jól bejött a HBO kódolt adása előfizetés nélkül is
  • Ferrer #1
    Nem is tudtam, hogy van annyi lol.. Egybk. volt a házban HBO előfizetésünk, aztán kár, hogy átálltak digitálisra :(