SG.hu·

Lehet fél napig mozizni szünet nélkül?

Akár 500 forintért is meg lehet nézni a legújabb premiereket és 3D-s filmeket. Persze csak azoknak, akik képesek emberfeletti teljesítményre.

Április 23-án ismét megrendezésre kerül Magyarországon a Mozifanatikusok éjszakája. A szervezők a tavalyi, második rendezvényt vélték vízválasztónak, s mivel az jól muzsikált, úgy tűnik, hogy új hagyomány alakulhat ki a hazai mozivilágban. 2009-ben 5 mozi 50 termének 10114 széke várta a 12 órán át filmet nézni szándékozókat. Idén a megszokott négy budapesti mozi (Westend, Lurdy-ház, Duna Plaza, Mammut) mellett a kaposvári és nyíregyházi Palace-mozikban is lehet nonstop filmeket nézni.


A rendezvény szervezési munkálatai az utolsó simításoknál járnak, és már azt is tudni lehet, hogy a vetítések mellett egyéb programokban is része lehet a pénteken a mozizást választóknak. Ebben az évben először az Éjszaka vendége lesz a Momentán Társulat, illetve annak tagjai, akik a vendégek ötletei alapján fognak hosszabb-rövidebb jeleneteket improvizálni. Az estén a 10 fős társulat 6 tagja képviselteti magát, s a Rögvest című estbe a Lurdy Ház moziban 20:00-kor, a Duna Plaza moziban 22:00-kor, a Palace Westendben 0 órakor, végül a Mammut moziban hajnali 2 órakor nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Idén is felbukkannak a Mozifanatikusok éjszakáján a breaktáncosok, ők fogják szórakoztatni a mozik előterében várakozókat. A breakesek streetdance show-ja mellett minden budapesti moziban fellép a West Coast Swing tánciskola csapata is, akik megmutatják, hogyan lehet párosan R’n’B, hip-hop és blues zenére táncolni. Az első évben nagy sikert arató látványfodrászat tavaly kimaradt a repertoárból, idén viszont közkívánatra újra lehet majd a budapesti mozik előterében extrém, vicces, különleges frizurákat készíttetni. Hogy a vidéki helyszínek se érezzék magukat elnyomva, a nyíregyházi moziban a Sunshine Rádió DJ-i várják a vendégeket, akik az eseményt élőben közvetítik a helyszínről, Kaposváron pedig DJ Luis, és a rapper MC Pita Ramos gondoskodik a hangulatról. Az eseményt itt is élőben közvetítik, a Kapos Rádió hullámhosszát kell ehhez előkeresni.


A filmes kínálatról bővebben az esemény honlapján lehet tájékozódni. Röviden annyit lehet elmondani, hogy az elmúlt hetek filmjei mellett a friss, csütörtökön bemutatott produkciókat is meg lehet nézni, köztük az év két legjobbját, a Brooklyn mélyént és a Micmacs (N)agyban megy a kavarást. Ezek mellett persze a másik két premierfilm, a [rec] 2 és a Minden kút Rómába vezet is kap vetítéseket. A tavalyi nagy sikerek között jelen lesz a District 9, a Törvénytisztelő polgár, a Másnaposok, az Alvin és a mókusok 2, az Újhold, a Becstelen brigantyk és az Egyszerűen bonyolult.

Természetesen a 3D-s trendet meglovagolandó nem csak hagyományos, hanem 3D-filmeket is meg lehet nézni a mozikba, s ami a legjobb hír, hogy olyanokat is, melyek még az Avatar előtt kerültek moziban, s azóta kifutottak. James Cameron filmje, az Alice Csodaországban és az Így neveld a sárkányodat mellett tehát mindenki láthatja a 3D-s kamerákkal forgatott, nem konvertált Véres Valentint és a Végső állomás 4-et is.


Az este hat órától reggel hat óráig tartó maratoni eseményre jegyeket, illetve karszalagokat az érintett mozikban lehet vásárolni - a készlet erejéig. A belépő ára 2490 forint, mely árért a legfanatikusabbak a 12 óra alatt 5-6 filmet tudnak megnézni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© RixosWalerius2010. 04. 28.. 22:45||#15
6 egész film, 0 redbull😊
© Broafka2010. 04. 27.. 00:04||#14
ez az.
Hmm, itt már kiestem, 2-en maradtak? akkor itt már haverom is kiesett, pedig az egyiken látszott az apja is 😊
TV2-n jobb képek voltak
© Barakukk2010. 04. 25.. 14:37||#13
Én is harmadjára csinálom meg minden évben ezt az emberfeletti teljesítményt😊
Idén 5 perc az Így neveld a sárkányodból, majd a teljes Kém a szomszédban, utána rögtön Exférj újratöltve, amit rögtön a Párterápia folytatott. Majd megnéztem a Kedves John végét, majd késõbb egy másik elõadás keretében az elejét. Közben meglestem az Újholdnak azt a két-három jobb jelenetét, jártam a Légión is pár percet, illetve a Brooklyn mélyén elején és végén. Végül a Másnaposok utolsó egy órájával zártuk a napot.
© Mister2010. 04. 24.. 22:23||#12
én voltam, semmi gond nem volt, pedig pénteken is reggel hatkor keltem, meló, aztán mozimaraton, szombat reggel hat után hazaértem, aludtam délután kettõig, és semmi bajom.
1 redbull volt összvissz
© Rage472010. 04. 24.. 15:07||#11
© Etinger2010. 04. 24.. 00:28||#10
Kinyert? Én is akarok ilyet!! 😄😄
© WilliamMcKinley2010. 04. 23.. 22:23||#9
Mi vagyok én, Lorenzo di Medici? 😄 Amúgy jogos 😛
© Broafka2010. 04. 23.. 16:56||#8
Ember feletti képességekre? 😄
én indultam az animáció filmmaraton guiness rekord kísérleten, 5 napig kellett folyamatosan rajzfilmeket nézni (amik ráadásul nem is voltak annyira jók). Én 56 óráig bírtam, haverom 70, de õ már olyanokat kezdett el hallucinálni, hogy esik az esõ a teremben! 😊

Én csak a térérzetemet vesztettem el, azt hittem, hogy tök más teremben vagyunk, és ki akartam menni a terembõl (ami kizárással járt volna)

nah AZ volt emberfeletti, ez smafu 😊
© Hedgehunter2010. 04. 23.. 16:09||#7
Neked mar jo....
© AZTA2010. 04. 23.. 14:48||#6
2500 ft egy havi 20 megás digi, egy hónap alatt meg letöltöm vele az egész internetet kb 😄