Szekeres Viktor

Rondán lebőgött a 300

Hiába volt itthon hatalmas siker a mozikban a 300, a tévében csúnyán leszerepelt a film. A hét legnézettebb filmje a Karib-tenger kalózainak az első része, valamint a Garfield lett.

Miközben már fél Magyarország Vasember-lázban ég, hiszen a TV2 május másodikán, a folytatás mozipremierjét követően bemutatja az első részt a vasárnap esti filmsávban, az RTL Klub múlt héten a 300-at próbálta megkedveltetni a nézőkkel. Azonban a kísérlet hamvában halt el, hiszen a szombat este leadott filmet mindössze 635 ezren nézték meg, aminél még a TV2-es Skorpiókirály 2 is jobb nézettséget produkált.

Eredményével a 300 egyébként a hét tíz legnézettebb filmje közé sem került be, ami már csak azért is kudarc, mert míg a TV2-es filmet, a Skorpiókirály folytatását az 529 ezres nézettségű Love Guru vezette fel, addig a 300 a több mint 1,3 millió nézőt produkáló Kutyafuttában című film közönségéből profitálhatott volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Deryck #34
    egy képregény adaptációt egy múltszázadi történelmi filmmel és egy fantasy trilógiával hasonlítotok össze? grat. ennyi erővel egy zsák krumplival is össze lehetne hasonlítani.
    sztem a 300 jó film, a történelemhez pont annyi köze van mint amit már vki leírt itt, de számomra szórakoztató volt
    amúgy manapság senki sem néz már filmet tv-ben, az oka pedig az hogy a legtöbb adó telebassza az összes filmet negyedórányi reklámokkal, a sarkok meg tele vannak öklömnyi nagyságú hirdetésekkel hogy jön a vb meg bl meg f*szomtudja. múltkor is megkíséreltem megnézni a keresztapa 2-t komolyan majdnem kihajítottam a tv-t az ablakon a 3. reklámnál, de aztán végülis ráhagytam.
  • boomsly #33
    Ja-ja. Méltó és a történelemről ennyi elég is.
    Leonidas csapatai a csata előtti évben a perzsa birodalom oldalán dúlták végig és fosztogatták a déli görög városállamokat. Azért sem sietett Athén a segítségükre.
    Amúgy meg csont buzi egy társaság volt. Szerelem csak férfi és férfi között létezhetett. A nők mint olyanok, "beszélő jószágként" szerepelnek, akik legnagyobb haszna, hogy képesek szülni.
  • bippo #32
    "Hát a 300 sok minden csak nem méltó. Nem is lehet mert kb. annyi a valós a film és a valóság között, hogy voltak spártaiak meg perzsák akiket Leonidász és Xerxés vezetett csatába Thermopüllánál. És kb. ennyi. Semmi több!"
    Ennek ellenére szerintem is méltó. Leonidászt hősként és jó királynak állítja be, a seregét/csapatát pedig bátor hősöknek. Bennem legalábbis ezt az érzetet keltette, részemről méltó emlékállítás, főleg, hogy maga a film minőségileg is megállja a helyét, igényes, nem gagyi.
  • BaliBoy #31
    Uramatyám. Hány éves vagy Te? 10?
    Az Egri csillagok egy 1968-ban készült film. Mégis mire számítasz? Nem volt még CG.
    Ráadásul A Gyűrűk Urával példálózni. Nagyon belenyúltál mert az a kedvenc történetem/film trilógiám. Cirka 35 év van a két film alkotás között és felsorolhatatlan technikai újítás. Ilyen szánalmas összehasonlítást még nem hallottam.
    Az meg aztán tényleg óriási mértékben rontja a film élvezhetőségét, hogy a 2,5 órás film alatt felvillan egyszer egy karóra meg egy "élre vasalt nadrág". Sőt ha nagyon figyeled akkor a törökök között van amelyik katonai surranót visel és még a foguk is be van tömve........... Hihetetlen milyen bakik....

    De az olvasott szöveg értelmezésével is gondjaid vannak. Arra reagáltam, hogy egy okos pajtid a 300-at mint méltó emlékállítást hozta fel példaként. Hát a 300 sok minden csak nem méltó. Nem is lehet mert kb. annyi a valós a film és a valóság között, hogy voltak spártaiak meg perzsák akiket Leonidász és Xerxés vezetett csatába Thermopüllánál. És kb. ennyi. Semmi több!
  • Etinger #30
    Lehet szidni a 300-at, de:

    - képregény adaptációról van szó, ne feltétlen a történelmi oldalát lesd a dolognak
    - az Egri csillagok határozottan egy gyenge magyar film. mert az viszont egy történelmi film, igaz, regény adaptáció, de olyan ciki dolgok vannak benne, ami azért szúrhatja az ember szemét... kezdve a rengeteg bakitól (élére vasaltnadrág, karóra), a minimális török hadig... komolyan, hol van a nagy sereg? :D

    Nézd meg a Gyűrűk urát, a Két Torony és a Király visszatér máig a legjobb csatajelenetekkel teli filmek. Nem, nem a trollok és a varázslat miatt.
  • koschwarz #29
    még jó hogy nem csak a te véleményed létezik a világon.
  • Laza #28
    Ez a film nem TV-re és magyar szinkronra készült.
    Ez a szinkron az eredetihez képest nagyon gyenge volt.
  • winnie #27
    "Pénzért se nézném újra... "

    ??? megnézted? wow.
  • Reg5 #26
    Épp az, hogy már nem. A Maunikát kaszálták, és valszeg a Józsira is ez a sors vár.
  • Reg5 #25
    Skorpiókirály 2 xD Pénzért se nézném újra...