Az új Titánok harca, az új Szellemirtók és az új Szörnyecskék is harmadik dimenziót kaphat némi utómunka segítségével - legalábbis ez a hír járja Hollywoodban.
A 3D láz már a feldolgozásokat is elérte, hiszen plusz egy dimenziót fog kapni a Titánok harca (Clash of The Titans), és úgy tűnik, hogy a Szellemirtók harmadik része sem ússza meg a 3D-t. Mindez persze nem azt jelenti, hogy 3D-s felvétel készítésére alkalmas kamerákkal fognak dolgozni a készítők, hanem mindössze utómunkával segítenek rá a képre és a kialakítandó illúzióra, mint azt teszik a filmek zöme esetében.
3D-kamerával még mindig viszonylag kevés mozifilm készül, de a MarketSaw jelentései szerint a harmadik Szörnyecskék-mozi (Gremlins) is 3D-s lesz, és a film forgatását már eleve 3D-ben is tervezik. Mindez persze azt is jelenti, hogy a 3D-s ellentábornak sem kell falnak mennie, hiszen mindegyik 3D-s utómunkával rendelkező filmet meg lehet tekinteni "normális" verzióban is - valószínűleg ekkor sem veszít senki semmit, hiszen ezen alkotások többsége a hagyományos forgatásnak köszönhetően mentes a térhatással játszadozó kunsztoktól.
rengeteg más költség van, amit valamiért nem veszel számításba.
"Minden a rendezõ dolga! Nincs olyan, hogy továbblépsz a forgatás után, a rendezõ felügyel mindenre, adja az ötleteit és utasítja a stábot."
egyrészt, ha stúdiófilmrõl van szó, akkor a rendezõ, hacsak nincs neve, akkor egy senki. a produceri vágás simán übereli a rendezõit.
de ne hidd, hogy ha rendezõi filmrõl is van szó, hogy a rendezõ ott van sanyi, a grafikus mellett, amint az pepecsel a 3d-sítéssel hónapokig. a rendezõ, fõleg, ha nagy név, sok vasat tart a tûzbe, ír is, "producerál" is, stb. lehet, hogy megnézi az elsõ draftokat a 3d-bõl, a közepén is odakukkant, hogy hogy haladnak meg a végeredményt is csekkolja, de ha leforgatta a filmet, s megvágták, akkor õ nem fog azzal foglalkozni 24/7, hogy mit csinálnak a tech-szakik.
"Nameg kíváncsi lennék tudnál-e nekem olyan rendezõt mutatni, aki ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik 20 év után is. Ilyen nem létezik az alkotói tevékenységek körében."
??? miért kívánod, hogy mutassak? biztos vannak sokan. ha mondok egy nevet, akkor azt fogod talán mondani, hogy "hmm, igen, igazad van, tényleg"? ugye, hogy nem. akkor meg mi értelme? sok rendezõ van, mi földi halandók nem soknak ismerjük a módszereit, bár mintha most lett volna szó arról, hogy darren aronofsky nem akart CGI-t a robotzsarujába, de ne ezen akadj fenn, mert félreviszi a témát.
a lényeg: nem véletlenül forgatnak direktben egyelõre csak nagyon kevés 3d-s filmet
A stereocam egy technológia, amit el van készítve. És bizony idõ- és pénzkímélõbb, mint rengeteg grafikus és animátor munkadíját megvárni és kifizetni.
A hollywoody filmek költségei pedig soha nem a logikán alapultak, ezt észrevehetted volna már.
"ha rendezõ vagyok, akkor inkább csinálom a filmet úgy, azzal a módszerrel, ahogyan eddig is csináltam 20 évig. ami utána következik, az már nem a rendezõ dolga"
Minden a rendezõ dolga! Nincs olyan, hogy továbblépsz a forgatás után, a rendezõ felügyel mindenre, adja az ötleteit és utasítja a stábot.
Nameg kíváncsi lennék tudnál-e nekem olyan rendezõt mutatni, aki ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik 20 év után is. Ilyen nem létezik az alkotói tevékenységek körében.
A probléma talán abban lehet (csak józan paraszti ésszel gondolom, gyakorlatban nem ismerem), hogy ha stereo kamerával veszik, akkor a film két tekercsre kerül, amit vágni nehezebb.
Vagy már egy tekercsre kerül a 2 képkocka? Mert az esetleg jobb megoldás lenne. Persze csak vágási szempontból.
persze. nyilván úgy készítik a filmeket, ahogy az jobban megéri idõt és pénzt figyelembe véve.
a forgatást nem az végzi, aki késõbb átdolgozza. ha rendezõ vagyok, akkor inkább csinálom a filmet úgy, azzal a módszerrel, ahogyan eddig is csináltam 20 évig. ami utána következik, az már nem a rendezõ dolga. mint ahogy nem is a producer dolga, hiszen csak kiadja a melót alvállalkozónak. az, hogy utóbbinak a munkája pepecselõsebb, az már nem zavarja a rendezõt, õ már akkor továbblép.
gondolom költõi a kérdés. hány sikeres 3d-s film volt már tavaly is. olyan kamerával forgatni sokkal drágább, macerásabb gondolom. azt nem tudom, hogy mi a különbség a hatások között, de ha nem sok, akkor még érthetõ is.
De hogy a 3D-s utómunkának mi értelme van, azt nem tudom. Tök jó, hogy térbõl kiemelkedõ, "lapos" embereket láthatok.
Akkor már miért nem veszik fel egy erre alkalmas kamerával?
Tényleg ettõl többen meg fogják nézni??? Ráfuttantnak egy programot, aami "háromdésíti", oszt mehet a népnek.
Szánalmas.