SG.hu·

Lefújták a Faterok motoron 2-t

A Disney nem mondható szívbajosnak, ha filmtervek lefújásáról van szó, hiszen pár nap alatt a harmadik nagyobb bevétellel kecsegtető filmjükről döntöttek úgy, hogy mégsem forgatják le. Ezúttal a Faterok motoron 2.-nek fellegzett be.

Nemrég a Némó kapitányos 20 000 Leagues Under the Sea, a napokban pedig a Wedding Banned című romantikus komédia került a Disney veszteséglistájára, most pedig a Faterok motoron 2. Pedig az első Faterok motoron igazi meglepetéssiker volt 2007-ben, s amellett, hogy inkább Amerikában vettek rá sok jegyet, az év legsikeresebb eredeti, élőszereplős filmje címét is elnyerte, hiszen a film előtt nem létezett más formában a sztori, nem volt feldolgozás, sem folytatás.


A siker persze a sikeres "eredeti" filmekből is folytatást facsar ki (lásd tavaly a Hancock, idén a Másnaposok), azonban Walt Becker rendezőnek a Disney döntése alapján már nem kell vesződnie a szereplőgárda összetrombitálásával, hiába volt meg a forgatókönyv. A Disney döntésének egyik fő oka, hogy Becker új filmje, a Vén csontok, vagyis az Old Dogs, John Travoltával és Robin Williams-szel mélyen az elvárások alatt teljesített, itthon csúszott is pár hónapot tervezett mozis bemutatóhoz képest.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© boomsly2009. 12. 28.. 18:19||#8
Kár érte, nekem bejött.
© yossarian142009. 12. 22.. 11:02||#7
engem is meglepett mikor megnéztem
nem számítottam rá, hogy ennyire jó
© immovable2009. 12. 22.. 08:40||#6
Nem fog hiányozni.
© Yany2009. 12. 22.. 03:53||#5
Szerintem az egyik legnagyobb vígjáték. Azt a fajta kikapscolódást nyújtja nekem, amit a szokásos hétköznapokban kíván a pszichém. 😊 Nem annyira eszetlenül ökörködõs, mint egy ace ventura vagy csupasz pisztoly, de nem is vesz túl komolyra. Kifejezetten felüdülve távoztam a moziból. És késõbb a TV elõl...
© pixx2009. 12. 22.. 01:33||#4
Szerintem ízlés dolga, nekem is tetszett, nagyon jókat nevettem rajta, de a végén az otthon építõs brigád újra felhúzza a motoros klubbot poénon szétnevettem magam.
© zaki2009. 12. 21.. 23:53||#3
szerintem meg marha eröltetett volt gyenge kínos poénokkal.
© narumon2009. 12. 21.. 23:23||#2
Nálam is meglepetés-vígjáték volt, csak "véletlenül" néztem meg és marha jól szórakoztam, köszöntem is ismerõsnek aki elvitt!
© Atomreaktor2009. 12. 21.. 22:10||#1
nekem nagyon tetszett ez a film, sajnálattal hallom, hogy lefújták😞 remélem késõbb elkészítik azért, végre készült egy normális, hagyományos vígjáték, ami nem a káromkodóshányós "poén"-okra épült.