SG.hu·
Astro Boy - ŰrPinokkió szolgálatra jelentkezik!
Nem sokan hitték volna, hogy idővel az animációs filmgyártók Frankenstein történetét is vászonra fogják vinni - természetesen csak 10 éven aluliaknak.
Az Alkonyat sikerétől megrészegülve a Summit Entertainment eszeveszett pénzszórásba kezdett (erről szóló cikkünk itt), azonban ki tudja, miért, a vámpíros filmen kívül nem nagyon tudtak sikert aratni filmjeikkel és megvásárolt projektjeikkel, a legtöbbjük megbukott. Azonban mindez nem azt jelentette, hogy a Summit csak tűzrevaló filmeket készített, akadt értékes, nézhető alkotás is az elhasalt produkciók között. Az Astroboy... viszont nem az.
Annak ellenére nem az, hogy a film győkerei egészen Japánba nyúlnak vissza. A sorozat egy 1952-ben megjelent manga, valamint egy 1963-ban bemutatkozott tévésorozat alapján készült, ráadásul nem más az atyja, mint Oszamu Tezuka, a Manga istene. Tehát a történet alapjai adottak voltak: az egyre jobban elszemetesedő világot megunva "páran", akiknek jobban megy az átlagnál, megalapítják Metro City-t, a felhők között lebegő hipermodern várost (világot), melyben szinte minden munkát robotok végeznek. Ebben a világban életi életét a (túl) okos srác, Toby, aki kíváncsisága folytán egy ronda balesetnek köszönhetően..., ööö, meghal. Szerencséjére az apja kivételes elme, neves tudós, így "újrateremti" őt - így születik meg Astroyboy, a robot fiúcska.
A bibi ott van, hogy a gyerekek bár nagyon élvezhetik a robotokat és a sci-fis látványvilágot, azonban a történet, és a karakterek cselekedeteinek megértéséhez bizonyos fokú érettségre van szükség. Arról nem is beszélve, hogy az ifjoncoknak elég sokkoló lehet egy olyan filmkezdés, ahol brutálisan kinyírják az egyik gyerekszereplőt, majd pedig az apa undorodva ellöki magától, kvázi kitagadja szeretett kisfiát.
De a legnagyobb gond az Astroboy-jal az, hogy túlzottan komolyan veszi magát ha érzelmekről van szó, a poénokat pedig elidétlenkedi. Ez a koncepciótlanság pedig az egész filmre rányomja a bélyegét. Ráadásul valójában fél órát kell várni arra, hogy elkezdődjön a történet, s ez, ha az alig 80 perces filmhosszot vesszük figyelembe, viszonylag (nagyon) zsenge sztorit sejtet. (Igen, ki lehet találni, hogy a film középpontjába a "másik" világ kerül. Azonban mivel nagyon kevés az idő annak felfedezésére, a terjengős felvezetéssel szemben a másik világ kibontása összecsapottnak hat.)
Mondhatnánk, hogy mindez mindegy, hiszen a sok gyerek biztosan élvezni fogja az Astroboy azon aspektusát, hogy a főszereplőt olykor korrekt sebességgel elkezdik röptetni a világ(a) körül, lent és fent, azonban akik láttak már modern animációs filmet, azok nem fogják letenni attól a hajukat, hogy pár sebes jelenet kerül a vászonra, főleg, ha a grafika közel sem 2009-es minőségű. És, ha már sebesség és gyerekek: egy éve a Speed Racernél volt érthetetlen, hogy miért terheli részvénymachinációkkal a 10 éven aluliak társaságának szürkeállományát. Úgy tűnik az Astroboy készítői sem tanultak mindebből, hiszen ezúttal a főgonoszt aljas politikai célok vezérlik, s motivációkat alsós legyen a talpán, aki dekódolni tudja.
Persze, ha abból indulunk ki, hogy egy kisgyerek mindent élvez, ami rajzolt (vagy animált), akkor könnyedén által lendülünk a fenti problémán. Más kérdés, hogy a felnőttebbek bár érteni fogják a filmet, de eközben csak néznek majd kifele a fejükből, olyannyira nincs esszenciája a sztorinak. A megtekintést követően pedig letiltják a kölyköket, mivel a film túlzottan erőszakos..., vagy inkább akciódús. (Értsd: ha animációt akar a gyerek, egy féltucat jobb választásra is rá lehet lelni jelenleg a hazai mozikban.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése